Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 4. szám - AFRIKA - Hettyey András: Szomália története és a környező országok szerepvállalása 2004 óta
Hettyey András A hatalma csúcspontján lévő UIC 2006 nyarára bizonyítottnak látta, hogy Szomáliát egy a saria-jogon és a Korán törvényein alapuló alternatív hatalmi rendszerrel jobban lehet kormányozni, mint a nyugati mintára létrehozott TFG-vel. Az UIC egyre kritikusabb kezdett válni a nemzetközi közösség által legitimnek tartott átmeneti kormányzattal szemben, sőt radikálisabb tagjai odáig mentek, hogy az UIC-nek - egész Szomália egyesítése után - vissza kell foglalnia Etiópiának a szomálik által lakott területeit is. Ez az üzenet nemcsak Etiópiát, hanem azokat a környező országokat (Kenya és Dzsibuti) is nyugtalanította, amelyek területén jelentős szomáli kisebbség él. Addisz-Abeba számára különösen riasztónak tűnt, hogy az UIC radikális szárnyának egyik jelentős személyisége az az Aweys sejk volt, aki a kilencvenes években az AIAI vezetőjeként és fő ideológusaként vált hírhedtté. Tekintettel arra, hogy Etiópia az Egyesült Államok kulcs- fontosságú szövetségesévé vált a „terror elleni harcban", Washington is osztotta Addisz- Abeba aggodalmát, annál is inkább, mivel az egyre magabiztosabb UIC vezetőségében egyre nyilvánvalóbban előtérbe kerültek a radikális iszlamista vonal képviselői. Ahogy erre már korábban utaltunk, az UIC maga roppant heterogén szervezet volt, amely két főbb csoportból állt. Az egyik oldalon álltak a „mérsékeltek" Sharif Ahmed sejk vezetésével, aki az UIC egészének az élén is állt, a másikon a radikális, szalafista szárny az említett Aweys sejk vezetésével. Ehhez a szárnyhoz tartoztak a külföldi dzsihádista harcosok és az UIC legütőképesebb alakulata, az al-Shabab is, amelynek vezetője Aden Hashi Farah „Ayro" volt, ő az al-Káida afganisztáni táboraiban nyert kiképzést. Az al-Shabab által kivívott sorozatos katonai győzelmek a radikálisok felé billentették a mérleget az UlC-n belül, akik 2006 nyarán egyre szigorúbban érvényesítették akaratukat és a törvényeket Mogadishu utcáin: az UIC mozikat záratott be, megtiltotta a labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseinek nézését, és betiltotta a szomálik által nagyon kedvelt, enyhén narkotikus hatású khat cserje leveleinek az importálását és fogyasztását. Ezekkel az intézkedésekkel párhuzamosan a törvényszékek ítéletei is szigorodtak, egyre gyakrabban ítéltek kövezésre és egyéb kivégzés általi halálra vélt vagy valós bűnösöket. Mivel Szomália hagyományosan a toleránsabb és liberálisabb muszlim országok közé tartozott, ezek az intézkedések sok lakosban keltettek visszatetszést. Az UIC azonban nem a hazai, hanem a nemzetközi porondon követte el azokat a végzetes hibákat, melyek végső soron a bukásához vezettek. Ez annál is inkább váratlan volt, mivel számos nyugati fővárosban pozitívan és óvatos bizakodással értékelték az UIC „uralmának" első hónapjait, főképp az ugrásszerűen megjavult biztonsági helyzetet és a bűnözés visszaszorítását. Bizakodásra adott okot az is, hogy a nyári hónapokban az UIC Szudán fővárosában, Kartúmban tárgyalásokba bocsátkozott a Baidoában ülésező átmeneti kormány képviselőivel is egy esetleges „nagykoalíciós" kormány kialakításáról. Amikor azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az UlC-n belül a radikális elemek kerültek pozícióba, a tárgyalások eredmény nélkül félbemaradtak. Még aggasztóbb jel volt, hogy Addisz-Abeba régi ellensége, Aweys sejk, többször is a 7 00 Külügyi Szemle
