Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 4. szám - AFRIKA - Tarrósy István: Sino-afrikai kapcsolatok a világpolitika rendszerében. Kölcsönös hasznok és lehetőségek a 21. században?
Tarrósy István vilizáció Nyugat felé történő terjeszkedését volt hivatott elősegíteni. A kor legnagyobb városa, az akkori nevén Csang-an (Chang'an - a „Hosszú Béke" városa) „nem csupán az ország politikai, hanem gazdasági központja is volt. A példátlanul nagyszámú lakosság [csaknem 1,2 millió fővel] ellátására számos iparos és kereskedő telepedett le, s az árucikkeket karavánok hada szállította a szélrózsa minden irányába."4 Évszázadokkal később, a mongolokat kiszorító Ming-császárok dinasztiájuk uralkodásának első időszakában Kína geopolitikai pozícióit újra megerősítették:5 „a határvidékeken félkatonai településeket hoztak létre, megerősítették a Nagy Falat, majd visszaszorították a partvidékeiket támadó japánokat; adófizetőjükké tették a Koreai-félsziget lakóinak jelentős részét, függő helyzetbe hozták Indokína egyes területeit, külkapcsola- tokat létesítettek Délkelet-Azsiával, végül pedig több hajóhadat indítottak útnak a távoli Nyugat országaiba."6 A 15. század eleji felfedezőutak feltételezett okai között találjuk a császári udvar egzotikus cikkekkel való ellátásának, illetve a globális értelemben vett katonai és gazdasági hatalom növelésének kérdéseit, összességében a Kína és környezete kapcsolatrendszerének élénkítésére tett erőfeszítéséket. Egy bizonyos: „A hosszú tengeri utak terve már régebbi keletű volt. 1391-ben Nanking (Nanjing) környékén pontosan azért ültettek el több mint 50 millió facsemetét, hogy nyílt tengeri flottát építsenek belőlük."7 Az első kelet-afrikai-kínai találkozás időpontja is a Ming-dinasztia felfedező útjainak és különösen a kor legnagyobb admirálisának Cseng Hónak (Zheng He) köszönhető. Az 1405 és 1433 között lebonyolított hét felfedező útja során már 1418-ban, tehát csaknem 80 évvel a portugálok8 előtt jutott el a szuahéli partvidékre. A legenda szerint a Kenya északi partjaihoz közel fekvő Pate-szigeten élő fatnao nép „úgy tartja, hogy részben a Cseng Ho-flotta egy zátonyra futott hajójának matrózaitól származik."9 Az afro-ázsiai kapcsolatok fejlődésében újabb mérföldkőnek számít a korabeli kínai híradások szerint az 1906-ban a német gyarmatosítók által a tanganyikai területekre behozott mintegy ezer kínai munkás és a hozzájuk köthető első vasútépítési projekt, amelynek hatására „a nyomvonal mentén az egyik falut Shanghajra (Shanghai) keresztelték át a helybéliek".10 Az 1950-es évekre a kétpólusú világ két hatalmi centruma közötti vákuum - a szovjet-amerikai rivalizáció okozta nehézségek mellett - lehetőséget kínált a technológiailag és gazdaságilag kevésbé fejlett harmadik világ térségei, így többek között Kína és Afrika számára. Részben a nemzetközi politikai térben artikulálható közös hang és fellépés megszervezése érdekében 1955. április 18. és 24. között az indonéziai Bandung városában találkozott 29 független afrikai és ázsiai nemzet - némi, a későbbiekben mérvadónak bizonyuló európai szerepvállalással kiegészülve, a Tito vezette Jugoszlávia személyében. E fejlődő országok „döntő többsége... nem azonosította érdekeit a szocialista táborral [sem], ...a Kelet-Nyugat rivalizálásból profitálni akartak maguk is, növelni mozgásszabadságukat, s kedvezőbb gazdasági, kereskedelmi és hitelfeltételeket igyekeztek kicsikarni. Mivel egyik tömbbe („karámba") sem kívántak belépni, inkább a 82 Külügyi Szemle
