Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 4. szám - AFRIKA - Paragi Beáta: Gyerekkatonák Afrikában
Paragi Beáta a német hadsereg ellenőrzése alatt álló európai városok elleni szőnyegbombázások, a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák még akkor is tökéletesen mellőzték a civil lakosságot háborúban megillető védelmet, ha a nemzetközi humanitárius jog magját képező jogszabályokat (genfi konvenciókat) csak 1949-ben kodifikálták.5 A nemzetközi közvélemény az 1990-es évek közepe óta foglalkozik aktívan a gyerekkatonákkal. Helyzetük felmérése, az érintett országok feltérképezése, egyáltalán a jelenség definiálása, a háborúk gyerekekre gyakorolt hatásának mainstream értelmezése szempontjából mérföldkőnek számít az a jelentés, amelynek elkészítésére az ENSZ főtitkára kérte fel Graca Machel afrikai politikus asszonyt. A jelentés nyomán, azzal párhuzamosan több kutatás is folyt, amelyek egyrészt megállapították, hogy a jelenség globális probléma, amely szinte minden kontinensen megfigyelhető,6 másrészt igyekeztek csokorba gyűjteni, hogy milyen okok is magyarázzák a gyerekek fegyveres konfliktusokban való kényszerített és önkéntes részvételét.7 Az „új háborúk" megkülönböztetett minőségében való hit a különféle ENSZ-kiadványokban is tetten érhető. Szinte minden releváns beszámolóban megjelenik az a média és humanitárius szervezetek által is démonizált kép, amely szerint a fejlődő világbeli kortárs konfliktusok a pusztítás céltalan módjai, amelyben sem győztesek, sem áldozatok nincsenek, amelyet sokszor életmódszerűen, csupán kedvtelésből űznek. A Machel-report szerint a posztkoloniális államok háborúi - szemben a hagyományos háborúkkal, beleértve a nemzetközi felszabadító mozgalmak gyarmatosítókkal szemben vívott küzdelmeit - minden normát mellőznek, különös káoszt és torzulásokat tükröznek.8 A gyerekkatonaság problémáját gyakorlatilag szinte az összes társadalomtudományi ág vizsgálati tárgyává tette. Filozófiai, etikai szempontból a fontosabb kutatási kérdések közé tartozik, hogy felmenthetők-e a gyerekek például háborús bűnök elkövetése alól, akkor, ha tetteiket teljes tudatlanságban követték el; felelősek-e morálisan tetteikért vagy sem; büntethetőek-e vagy sem, illetve - ami talán a legfontosabb - morálisan felnőtt emberek, katonák hogyan viselkedjenek a háborúban rájuk fegyvert fogó, normális esetben inkább a védelmükre szoruló gyerekekkel szemben.9 Hasonló kérdéseket boncolgatnak a jogi aspektusokat vizsgáló kutatók is, akik számára elsődleges probléma, hogy vajon a jog mindenkori eszközeivel lehet-e definiálni, meg lehet-e előzni, illetve lehet-e egyáltalán hatékonyan kezelni a háborúk megváltozó természetét, köztük a gyerekkatonaság jelenségét.10 Azon szerzők szerint, akik kétségbe vonják, hogy empirikus bizonyíték létezne az új és régi háborúk közötti különbségre, illetve amellett érvelnek, hogy gyerekkatonák mindig és mindenhol voltak a történelem folyamán, az egész gyerekkatonaság-probléma egyfajta proxyként - pótlékként vagy helyettesítő tényezőként - szolgál egyéb politikai érdekek érvényesítéséhez. Példaként lehet említeni a palesztin-izraeli konfliktust, amelynek palesztin kamaszok rendszeres szereplői - akár politikai meggyőződésből, akár a szocializációs folyamatok miatt, akár mert izraeli tankokat „játékból is lehet dobálni". Sok humanitárius szervezet csupán azért 58 Külügyi Szemle
