Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 4. szám - AFRIKA - Biernaczky Szilárd: A hagyományok és Afrika - ma
Biernaczky Szilárd A dicsérő műfaj (a dél-afrikai zuluknál izibongo, a csvanáknál maboko, a szótoknál lithoko, a nigériai jorubáknál oriki, de számos más elnevezés is ismert, így a zimbabwei sonáknál nhétembo drozudzi) hagyományos formájában is világosan mutatja, fontos szerepet tölt be a helyi társadalom életében, amelynek során számos alkalom adódik, hogy az egyébként mindenkit (már a gyermeket is) illethető dicsérő nevek megszólaljanak. A jeles személyt (így a dél-afrikai zulu, kosza, szoto, csvána „királyokat", az ugandai hima főnököket, vezéreket, a nigériai joruba obákat vagyis szent királyokat és a hadvezéreket vagy az asanti királyság nevezetes arany trónusán ülő mindenkori személyt, az asantehenét) hosszúra nyúlt szövegek köszöntik, amelyek jeles tetteket méltató dicsérő nevek sorozatából adódnak. A zulu Shaka vagy az őt meggyilkoló, majd a főnökségben követő féltestvére, Dingana esetében ez mintegy 450 soros hősi karakterű éneket eredményez, ezeknek számos változatuk ismert a múltból is, és a közelmúltig megőrizte őket a szájhagyomány. Ezek az énekek már az említett dél-afrikai nyelvi-kulturális csoportok egységesülése idején, a 19. században jelentékeny részesei a nagy társadalmi átalakulásoknak, még világosabban látszik kiemelkedő szerepük a fehér gyarmatosítókkal való küzdelmek idején, amikor a választási hadjáratok során a dicsérő énekek (praise poems) a fehérek jelöltjeivel szemben a helyi lakosság érdekeit képviselő jelöltek melletti korteskedés eszközeként hangzanak fel. Egyedülállóan fontos szerepre tettek szert ezek a szóbeli költemények (hatásukat tekintve Petőfi Nemzeti dalával rokoníthatók) az apartheid korszakában, amikor jeles bárdok (imbongik) megénekelték a társadalmi igazságtalanságokat. Kitűnik ez többek között egy nevezetes és első kiadásában még az apartheid rendszer vége felé napvilágot látott füzetből, amelyben A. T. Gabula a FOSATU (Federation of South African Trade Unions - a fekete munkások szakszervezete) érdekében fakad dalra, illetve egy gyönyörű ódát zeng Afrikáért. Mi S'Dumo Hlatshwayo a „fekete Mamba" felemelkedéséről fogalmaz meg mindmáig rezonanciát keltő izibongót, Nise Malange viszont a munkanélküli alakját rajzolja meg egyik énekében, majd egy sztrájk drámai pillanatait idézi fel. A közülük legnagyobb hírnévre szert tett Gabula terjedelmes Man- dela-éneke is jól ismert, amely természetesen csak az apartheid rendszer elmúltával hangozhatott el, többnyire nagy politikai gyűléseken, mégpedig többnyire a legendás afrikai elnök jelenlétében. A dél-afrikai népek dicsérő éneke, mint a Nemzeti dal típusú, tehát történelmi-politikai célzatú szóbeli hagyomány tovább él. Az interneten is megtalálható szöveg tanúsága szerint Dr. Dr Ivy Matsepe-Casaburri, a dél-afrikai Free State provincia elnöke 2007. szeptember 24-én a nemzeti Heritage napon a Mangaung Stadionban, bevezetőül ecsetelve a zenének és a költészetnek az afrikai ember életében betöltött fontos szerepét, a következőket mondta: „Afrikában mi tudjuk, mit jelent az Izibongo/Lithoko, vagyis a dicsérő ének, amely a hagyományos társadalomban mindig is fontos szerepet játszott és fog játszani. 24 Külügyi Szemle
