Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 4. szám - AFRIKA - Biernaczky Szilárd: A hagyományok és Afrika - ma
A hagyományok és Afrika - ma ha a száraz időszak túl sokáig tartott, az adott népcsoportok állatai takarmány híján elpusztultak. Külön figyelmet kellett fordítani tehát arra, hogy ez a technika beépüljön ezeknek a csoportoknak a létfenntartási gyakorlatába. A hagyományok és a modernizálódás kérdéskörének egy másik ismert közhelye adatszerűén nehezen követhető nyomon, de kutatók (sőt maguk az afrikaiak is) emlegetni szokták a történetet, amely szerint a nigériai ipari fejlődés egy sajátos zsákutcáját eredményezte, amikor egy korszerű vegyi gyár helyét az egyik joruba óba környezetéből származó miniszter döntése alapján, míg a hozzá vezető út nyomvonalát egy másik joruba óba környezetéből származó miniszter döntése alapján jelölték ki. Ugyanis az új út természetesen nem a gyárhoz, hanem a másik óba székhelyére vezetett, s emiatt az ipari létesítmény sosem kezdett el termelni. (Az óba a hét joruba szent város - Ile-Ife, Ibadan, Ilorin stb. - élén álló főnök vagy király.) Az afrikai hagyományok kutatásának kétségkívül legsajátosabb területe az úgynevezett oral history research. E történelemkutatási módszer alapító atyja a flamand származású Jan Vansina, aki évtizedek óta a Wisconsin University tanára, ma emeritus professzor. E kutatási terület lényegében arra hivatott, hogy feltárja azoknak az írás nélküli népeknek a múltját (vagy legalábbis jelentős mértékben hozzájáruljon ahhoz), amelyeknek nincsenek vagy alig vannak ismereteik saját történelmi előzményeikről. Nincs itt módunk kifejteni ennek a sajátos és egyáltalán nem egyszerű kutatási módszertannak a metodikáját, sem azt, hogy milyen erőteljes szerepet játszik a múltkeresésnek ez a típusa az afrikai etnikai és kulturális identitáskeresés folyamatában. Tény azonban, hogy hatalmas elméleti tevékenység összpontosul - a szájhagyományozott történelemkutatás módszereit is felsorakoztatva - a közös bantu gyökerek feltárására, bár a nyilvánvaló nyelvi rokonság adataira felfűzött történeti és kulturális jellegű rokonítási kísérletek sokszor vezetnek zsákutcába. Amint számos különleges mozzanat (például a kenyai maszai harcosok viselete és lándzsás guggoló póza vagy a kameruni-gaboni fang-bulu-beti csoport eposzokat kísérő hárfaszerű húros hangszere, a mvet) kapcsán is beszélhetünk ókori egyiptomi kapcsolatokról (hiszen ezek megtalálhatók a piramisok vagy más emlékek ábrázolásain). Az UNESCO nevezetes nyolckötetes Afrika-történetének egyik akár hibaként is megjelölhető állandó visszatérő közhelye azonban az óegyiptomiakkal való gyakori és mindenképpen túlzásba vitt rokonítás. Francia szerző említi a mi 19. század eleji nacionalizmusunkra emlékeztető esetet, amikor egy ghánai képeslapon egy afrikai (pontosabban egy általuk a mai szubszaharai afrikaiak ősének tekintett óegyiptomi) képletesen átnyújtja a geometria tudását az ógörög Thálésznak. (Ez még akkor is túlzás, ha tudható, hogy a korai görögség és az óegyiptomi papság között volt kapcsolat, lásd Szolón egyiptomi „tanulmány- útját", amelynek Atlantiszt is magába foglaló „hihetetlen történetét" Platón elkezdte megírni, majd félbehagyta.) 2008. tél 19
