Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - BALKÁN - Juhász Adrienn Lilla: A boszniai gócpont: a folytonosság és átmenet keresztútjain
Juhász Adrienn Lilla liktus külső megjelenésében és tudományos diskurzusaiban ezzel szemben a politikai retorika és média által felerősített relativista és diszpozíciós etnicitás- és „ősi gyűlölet"- diskurzus (elsősorban Robert D. Kaplan munkáin keresztül), valamint a reprezentációs brutalizáció vált meghatározóvá. Radovan Karadzic és Jovan Raskovic látványos médiaszerepléseinek és nyilatkozatainak a félrevezetés szándékolt célja volt: „Nem tudunk együtt élni a muszlimokkal és a horvátokkal, mivel túl sok a gyűlölködés, évszázados gyűlölet. A szerbek félnek a muszlimoktól. Nem tudnak együtt élni. Amiatt a genocídium miatt, amit a szerbek ellen követtek el, a szerbeknek meg kell védeniük magukat."74 A diszpozíciós teóriák azonban sosem nyertek empirikus alátámasztást. Tone Bringa norvég antropológusnak az 1980-as évek végén, illetve 1990-ben folytatott, leginkább mérvadónak tekintett boszniai kutatásaiból az derül ki,75 hogy a háború előtt társadalmi szinten nyoma sem volt semmilyen irreguláris vagy etnocentrikus valóságképnek. A Boszniában együtt élő népcsoportok körében a másikról alkotott mindennapi, puha határképző sztereotípiák a hitvilág- és szokásbeli különbségekből eredtek. Ezek a különbségek azonban annyira elenyészők voltak, hogy semmiben sem akadályozták az együtt és egymás mellett élést.76 Nyilvánvalóan más volt a helyzet a tudományos és politikai színtereken, ahol a Jugoszlávia felbomlásának, illetve egyben maradásának kérdése tematizálta a diskurzusokat, és nacionalista alapon történő elhatárolódásokat eredményezett/7 Charles Tilly relációs elméletéből78 kiindulva pedig a szélsőséges erőszak-alkalmazás csak addig magyarázható diszpozíciós alapon, amíg fény nem derül a tudományos körökben előszeretettel használt és agyonmediatizált oral history epizódok, mikronarratívák és háborús tudósítások szereplőinek és eseményeinek kapcsolati hátterére. Szociometriái és kapcsolati háló-elemzésekből nagy valószínűséggel kiderülne, hogy a terrorstratégiák szituációs és helyi varianciái mellett az egyes eseteknek prototipikus, ismétlődő körülményei is voltak. Az interakciós és kapcsolódási pontok azonosítása szolgálhat ugyanakkor alapul az erőszak funkcióinak feltárásához. A Bassiouni-jelentés hátterében álló vizsgálat azt tárta fel, hogy a paramilitáris és pararendőrségi csapatok részben területvédelmi egységekből alakultak. A titói Jugoszláviában az 1970-es években a haza védelmének fő pillérévé a „népi haderővé" szerveződő területvédelmi egységek (Teritorijalna Obrana - TO) rendszere vált. A rendszer lényege az volt, hogy egy esetleges kívülről (történetesen a Szovjetunió irányából) érkező támadás esetén a helyi lakosság azonnal mobilizálható legyen. Jugoszlávia minden tagköztársasága működtetett területvédelmi struktúrát, amelyen belül kiépült egy civil biztonsági erő (civilna zastita), valamint egy tartalékos helyi milícia is. A fegyver- készletek felhalmozása és tárolása „Kalasnyikov-téeszekben", teljes mértékben lokáliskommunális alapon történt: a munkások béréből finanszírozták, és speciális, titkos raktárakban helyezték el („a titok a hegyekben van"). Itt válik fontossá első ízben a civilek szerepe a délszláv háborúkban: a helyi lakosok voltak ugyanis az információ fő 62 Külügyi Szemle
