Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - BALKÁN - Juhász Adrienn Lilla: A boszniai gócpont: a folytonosság és átmenet keresztútjain
Juhász Adrienn Lilla „Milan Lnkic vagyok, Visegrad legnagyobb hentese.''64 Konfliktus- és terrorrezsimek, félelempolitikák és „társas bűnszövetkezetek" A boszniai háborút nagyon sokan és nagyon sokféleképpen megírták már. A legtöbb írás azonban egy etnocentrikus interpretációs keretként szolgáló és a megértést gátló fogalomrendszer további fenntartásához járul hozzá, de emiatt cseppet sem elítélendők. Minden bizonnyal ez az írás sem mentes a kliséktől. Kiforratlan ugyanis még a boszniai háború kapcsán kialakult vitákról folytatott kritikai diskurzus; a legkevésbé sincs konszenzus a meg nem értéshez vezető vizsgálati kereteket felváltó új szempontokról. Eddig csak néhány óvatos (és gyakran politikailag nem legitimált) kezdeményezés történt a hagyományos interpretációs keret, és az erről való gondolkodást strukturáló kategóriák szétfeszítésére (interakciós, relációs, transzkontextusokat és transzidentitásokat vizsgáló, tényező [agent-] alapú, szociál- és kognitív antropológiai, önreflexiós új történetírás stb.). A délszláv felbomlási folyamat több síkon zajlott, és ezeknek csak egyike volt a katonai dimenzió. A síkok közül azonban lényegében csak a katonai tekinthető lezártnak. A konfliktusok menetét ugyanis olyan kevésbé látható szereplők is befolyásolták, akiknek egyrészt a jelenlegi nyugat-balkáni rezsimek a folytonosságot biztosítják (többek között a leköszönő Kostunica-kormányzat kriminális elemei, valamint a koszovói és boszniai protektorintézmények kooptációs gyakorlatai révén), másrészt pedig maguk is folytonosságot teremtenek a délszláv felbomlási folyamat (ideértve az 1998-1999-es koszovói válságot is) és a jelen között. Mindez a következő kérdéshez vezet el: kiknek a konfliktusa (volt) ez valójában? Mary Kaldor a felmérhetetlen pusztítással, valamint a politikai, katonai és gazdasági tér végletes szétaprózódásával járó boszniai háborút az új típusú hadviselés paradigmájának tekinti,65 abból kiindulva, hogy bizonyos külső erők a korábban érvényes politikai és aktori kategóriákat felpuhítják, sőt eltüntetik, aminek következtében a hadviselés, a tömeges jogsértések, valamint a szervezett bűnözés gyakorlatainak egybemosódása („nómenklatúra-maffia") tapasztalható.66 Kaldorhoz képest a posztmodem, illetve az (általuk kritizáltan) új típusú hadviselésnek aposztrofált boszniai konfliktus aktori anatómiáját adja Francesco Strazzari és Dietrich Jung. Az ő kutatásaikat keresztezik egyes, a mai hivatalos szerb tagadáspolitikához képest alternatív történeti narratívákkal operáló belgrádi NGO-k és intézmények megközelítései, illetve elemzései. Itt elsősorban a Szerbia Legújabb Kori Történetének Intézetéről (Institut za Noviju Istoriju Srbije), a Szerbiai Emberi Jogi Helsinki Bizottságról (Helsinski odbor za ljudska prava u Srbiji), illetve az Etnikumközi Kapcsolatok Fórumáról (Forum za Etnicke Odnose) van szó. Jung a délszláv konfliktus kontextusában is kritizálja a trinitariánus (clausewitzi hármas osztató hadviselés, élesen elválasztva a kormányzati, a katonai és 60 Külügyi Szemle
