Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)

2008 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Szilágyi István: Az Európai Unió és Latin-Amerika: biregionális stratégiai szövetség

Szilágyi István Stratégiai partnerség az intézményesülés útján: a csúcsértekezletek A vázolt felfogás és törekvés jegyében rendezték meg a két régió 48 államfőjének és kormányfőjének részvételével 1999 júniusában Rio de Janeiróban Latin-Amerika és az Európai Unió első csúcsértekezletét.28 A találkozóról kiadott nyilatkozat preambuluma hangsúlyozza: „Mi, a Latin-Amerika, a Karib-térség és az EU államfői és kormányfői Rio de Janeiróban 1999. június 28-29-én megtartott találkozónkon népeink társadalmi, gazdasági jólétét és országaink fejlődését előmozdító, a két régió között megvalósítan­dó politikai, gazdasági, kulturális és szociális együttműködés és stratégiai szövetség megszilárdítását határoztuk el az egyre inkább globalizálódó világban az egyenlőség, a kölcsönös tisztelet, az egymással való szövetség és kooperáció szellemében."29 „Ezt az első, történelmi jelentőségű csúcstalálkozót - olvasható a Martin Arribas-könyv mel­lékletében közölt nyilatkozatban - a két régió között már meglévő kiváló kapcsolatok további erősítésének politikai szándéka hívta életre, amelynek alapját a közös történel­mi örökségen alapuló értékközösség adja."30 A dokumentum a politika, a gazdaság, valamint a kultúra, az oktatás, a tudomány, a technológiai transzferek, a társadalom és a humán szféra területén huszonöt évre szóló, 55 prioritást tartalmazó együttműködési programot vázolt fel, s meghatározta a közvetlen közös akciók alapját képező, a politika, a társadalom a gazdaság, a kultúra és a tudomány különböző területein foganatosítandó újabb 55 rövid távú akcióprogram és célkitűzés tartalmát is. Gazdasági szempontból ez utóbbiak legfontosabb elemét a Világkereskedelmi Szervezet előírásaival összhangban álló, a két régió közötti szabad­kereskedelmi társulási egyezmény, továbbá két- és többoldalú szerződések megkötése jelenti. Ezeknek az unió szempontjából legneuralgikusabb, legkevésbé és legnehezeb­ben teljesíthető pontját a latin-amerikai országok mezőgazdasági termelői és állatte­nyésztői termékeinek az EU piacaira történő szabad bejutást lehetővé tévő passzus gyakorlati alkalmazása jelenti. Az akcióprogram rendelkezik a közös befektetéseknek és beruházásoknak az Európai Befektetési Bankon keresztül történő finanszírozásáról, valamint az euró bevezetéséről a közös kapcsolatokban. Kiemelendő a parlamentek kö­zött a nemzetközi élet különböző fórumain és intézményeiben megvalósítandó közös akciók rendszere, a kulturális-tudományos és egészségügyi együttműködés erősítését szolgáló programcsomag. A stratégiai partnerség a legátfogóbb közös célként tűzte ki a képviseleti és rész­vételi demokrácia, az emberi jogok, a joguralom, a jó kormányzás, a pluralizmus, a nemzetközi béke és biztonság, a politikai stabilitás és a nemzetek közötti bizalomépítés megvalósítását. Politikai téren az EU és Latin-Amerika közötti intézményes párbeszéd megszilárdítását, a demokrácia, valamint az alapvető emberi és szabadságjogok bizto­14 Külügyi Szemle

Next

/
Oldalképek
Tartalom