Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Szilágyi István: Az Európai Unió és Latin-Amerika: biregionális stratégiai szövetség
Az Európai Unió és Latin-Amerika: biregionális stratégiai szövetség sítását hangsúlyozta. A gazdaság szférájában a multilaterális kereskedelmi kapcsolatok rendszerének kiépítését, a két régió közötti gazdasági viszony nyílt regionalizmuson alapuló hatékony működtetését, a kereskedelem liberalizációját, a prosperitás előmozdítását, a destabilizáló hatású és kiszámíthatatlan pénzügyi folyamatok elleni küzdelmet, a termelést és a kis országok erősítését segítő befektetések támogatását vállalja fel. A kultúra, a tudomány, a szociális és humán szektorban a két régiót összekötő hatalmas kulturális örökség alapján álló, a történelem során kialakult tudás és ismeretek megőrzését, életre keltését, az oktatás általánossá válásának elősegítését,a kulturális különbözőségek védelmét és megőrzését tekinti a legfontosabb értéknek. A csúcsértekezlet számos hosszú távú programot is nevesít. A @Lis az információs társadalom megteremtésének, az ALFA és az Erasmus Mundus a felsőoktatásnak, az URB-AL a helyi közösségek és városok fejlesztésének, az AL-Invest a kereskedelemnek és a befektetéseknek, az ECIP a társfinanszírozásnak úgynevezett horizontális programjai. Ezekhez csatlakozott a 2002-ben a madridi csúcsértekezleten elfogadott, a posztgraduális és doktori képzéseket támogató Alßan projekt. Az Európai Unió és Latin-Amerika államfőinek és kormányfőinek második csúcs- találkozója 2002 májusában Madridban volt. E találkozón a kulturális együttműködés kérdései játszották ugyan a főszerepet, de a konkrét gazdasági kooperáció és anyagi támogatás témái, mechanizmusának kiépítése és lehetőségei is napirendre kerültek. A történelmi hűség kedvéért hozzá kell tennünk, hogy az Andok Paktum négy országa (Bolívia, Ecuador, Kolumbia és Peru), valamint a közép-amerikai térség államai a csúcstalálkozó gazdasági eredményeivel rendkívül elégedetlenek voltak. Az EU ugyanis Romano Prodinak, az Európai Bizottság elnökének (1999-2004) szavai szerint a keleti bővítés megvalósításáig nincs abban a helyzetben, hogy a térség országaival társulási megállapodást kössön. A két kivétel egyike Chile, amellyel 2002. május 18-án írták alá ezt az egyezményt, a másik Mexikó, amellyel az erre irányuló tárgyalások már 2000-ben befejeződtek. A 2002. május 17-én aláírt madridi kompromisszum31 a Rio de Janeiró-i nyilatkozat formai megoldását veszi át. A politikai fejezetet a gazdasági, majd a kulturális, oktatási, tudományos együttműködésről rendelkező fejezet követi. A prioritások száma azonban a kétszer ötvenöt programpontról harmincháromra csökkent, és jelentős mértékben konkretizálódott. A politikai akciókon kívül kiemelendő a gazdasági kooperáció kérdéseivel foglalkozó fejezet 17. pontja, amely a cotonú egyezmény keretében 2002 szeptemberében az EU, az afrikai, a csendes-óceáni és a karibi térség államaival megkötendő gazdasági társulási egyezményekkel kapcsolatos tárgyalások megindításáról szól. A fejezet más pontjai a korábban már említett ezredvégi célokkal mutatnak jelentős mértékű egybeesést. A madridi kompromisszumot A közös értékekről és álláspontról és a Jelentés az elért eredményekről című dokumentumok egészítik ki.32 Latin-Amerika és a karibi térség harminchárom országa, valamint a huszonöt tagállamot tömörítő Európai Unió harmadik csúcstalálkozóját 2004. május 28-29-én a mexikói 2008. ősz 15
