Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - BALKÁN - Vincze Dalma: Az Európai Unió és a Nyugat-Balkán kapcsolatai és az unió bővítési stratégiájának változásai
Az Európai Unió és a Nyugat-Balkán kapcsolatai és az unió bővítési stratégiájának változásai Albániának és Macedóniának az első generációs megállapodások és a PHARE-tá- mogatások nemcsak a kapott kereskedelmi és pénzügyi elemek miatt voltak értékesek, hanem az országok úgy látták, hogy ezek a programok a csatlakozás felé vezető ösvény első lépéseit jelentik. A regionális megközelítés kétségtelenül törekvés volt arra, hogy az EU közös kül- és biztonságpolitikája visszerezze az 1990-es évek elején a délszláv válság során megtépázott tekintélyét. Ez volt az unió hozzájárulása a háború sújtotta szomszédos régió a stabilizációjához és demokratikus átalakulásához.11 Az EU egy újabb lehetőséget szalasztott el, hogy vezető politikai és biztonságpolitikai szereplő legyen a Balkánon 1997-ben, az albán központi szervek összeomlásakor, ugyanis az Európai Unió Tanácsában meghiúsult egy WEU stabilizációs csapat felállításának terve.12 Később az 1999-es koszovói krízis során újra megismétlődött a korábbi minta. Habár az unió kohéziója már nem hiányzott, eszközei annál inkább, így a konfliktusban az erő alkalmazása, annak használata, majd a krízis befejezése most is az Egyesült Államok döntésén múlott. Az 1999-es NATO vezette koszovói beavatkozás minőségi változásokat hozott az unió nyugat-balkáni országok felé tanúsított stratégiájában. Az unió tagállamainak vezetői belátták, hogy a korábbi fejlesztés-politikai megközelítés már nem elég az unió határához karnyújtásnyira fekvő régió országainak stabilizálásához. A német elnökség által 1999-ben útjára indított stabilitási paktum már jelzi a változást. A kezdeményezés célkitűzései a délkelet-európai térségben a tartós béke kialakulásának támogatása, a gazdasági fejlődés előmozdítása, a térség államai közötti együttműködés ösztönzése - szem előtt tartva a későbbi EU-csatlakozás lehetőségét. A stabilitási paktum célországai: Albánia, Bosznia és Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Jugoszlávia (jelenleg Szerbia és Montenegró), Macedónia, Moldva és Románia. A stabilitási paktumot alapító dokumentumokban a tagsági perspektívát már árnyaltan megfogalmazták.13 Ez Románia és Bulgária számára természetesen nem jelentett újat, azonban a nyugat-balkáni államoknak egy új elemet, egy elkötelezettség egy újabb fokát jelezte az unió részéről. A stabilitási paktum kezdete mellett a stabilizációs és társulási folyamat (Stabilisation and Association Process, SAP) 1999-es elindítása14 is jelzi a változást. A folyamat keretében az Európai Unió egy új szerződéses kapcsolatot épít ki a térség államaival; stabilizációs és társulási megállapodásokat (Stabilisadon and Association Agreement, SAA) köt kétoldalú alapon az országokkal. A stabilizációs és társulási folyamat elindítása tette lehetővé, hogy a stabilitási paktumban még együtt lévő, azonban az integrációs perspektíva szempontjából más-más lépcsőfokon álló két országcsoport; Románia és Bulgária, illetve Albánia, Macedónia, Horvátország, Jugoszláv Köztársaság, Bosznia és Hercegovina végképp elkülönüljön egymástól. Az 1999 decemberi helsinki Európai Tanács-ülésen Románia és Bulgária zöld utat kapott az uniótól, így az EU-ban a Nyugat- Balkán országainak kezelése végérvényesen más vágányra terelődött. 2008. tavasz 31
