Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 2. szám - ELMÉLET - Szánthó Miklós: Jobboldal és neokonzervatívok az Egyesült Államokban
Szánthó Miklós érvényesült kontraproduktívan - így kiváltva egyes csoportok ellenszenvét (ha nem gyűlöletét). Az egyik az 1929-től begyűrűző gazdasági világválságra (Great Depression) adott válaszként megjelenő New Deal, majd később a jóléti program, a Great Society.11 A Franklin D. Roosevelt és Lyndon B. Johnson demokrata elnökök által bevezetett átfogó, nagy társadalmi programok természetesen a maguk idejében és helyében (feltehetően) a legjobb megoldást kínálták a társadalomnak. A kialakított „welfare state" a jóléti államok mintapéldája volt, az általa hirdetett szegénység elleni küzdelem és szociális gondoskodás máig útmutatóként szolgál sok politikusnak. Persze azt a programok megalkotói és vég- hezvivői sem gondolhatták előre, hogy munkájukból egy idő után sokan nem kémek. Itt van a kapcsolódási pont az első fejezetben vázoltakkal: az amerikai társadalom egy része - lényegében a fehér bőrű, középosztálybeli polgár - fojtogatónak érezte az állam túlburjánzását, az egyes tagállamok törvényhozási jogainak megnyírását, a felülről jövő szociális gondoskodás erőltetett mivoltát. Ez kelet-európai szemmel meglehetősen ellentmondásosnak tűnhet, hiszen itt jóformán meg sem élték az állampolgárok a „jóléti államot" - miközben odaát már unják? A magyarázat kézenfekvő: ez az a réteg, mely magáénak vallja az öngondoskodás ideáját, hisz a helyi hálózatok és közösségek erejében, nem szereti a központi-állami szervezést, és végsőkig bízik az egyénben és ezáltal a magántulajdonában. Az adóztatást pedig a magántulajdon csorbításaként értékeli. Ez az egyik fontos tényező: az individualista amerikaiak egy része megijedt a centralizáló államtól, és ezért vissza akarta szorítani azt saját területére - mindenesetre ki a magánéletéből. Ezzel párhuzamosan jelentkezett a második világháború után az amerikai társadalomban egy hangos „ellenkultúra". Ehhez sorolható a sokat idealizált hippimozgalom, a pacifista (egyben bizonyos értelmezések szerint Amerika-ellenes, antipatrióta) szubkultúra, a vietnami háborúellenes tüntetések. Sokak szemében úgy jelentek ők meg, mint a hagyományos társadalmi értékek lerombolói, a hedonista és nihilista („semmirekellő") életmód folytatói, azok a „mihaszna kölkök", akik már - a nagy jólét miatt - nem tudnak mit kezdeni magukkal. Azon amerikaiak között, akik hittek a hagyományos amerikai értékekben, az Alapító Atyák örökségében, az „Isten-haza-család" hármas egységében, ez a mozgalom bizony félelmet keltett. Az általuk folyamatosnak és szisztematikusnak vélt értékrelativizálás miatt is, végletesen veszélyeztetve látták azt a társadalmi rendet és békét, amelyre Amerika épült. Addig sérthetetlennek gondolt társadalmi intézményeket ért támadás, mint az amerikai „stars and stripes" lobogót, a családot, a hazafias értékeket vagy a vallást. Ők ezeket akarták konzerválni. Az új ellenkultúrával szemben léptek fel, mint a tradicionális, az alkotmányban, a Függetlenségi nyilatkozatban lefektetett amerikai értékek és érdekek védelmezői. 100 Külügyi Szemle
