Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - BALKÁN - Vincze Dalma: Az Európai Unió és a Nyugat-Balkán kapcsolatai és az unió bővítési stratégiájának változásai
Vincze Dalma Az Európai Unió szerepvállalása és politikája a Balkán más, etnikumok közötti konfliktusoktól mentes területein volt sikeres. Bár összehangolt külpolitikai akcióra képtelen volt, azonban a gazdasági segélyezés, a térség gazdasági eszközökkel való stabilizálásában az EU kezdetektől fogva élen járt. A délszláv válság kibontakozásával egy időben kezdte meg az EU a humanitárius segélyek folyósítását. Számos támogatási programot dolgozott ki és meglévő eszközeit kibővített a Balkánra. A sok segélyprogram közöl kiemelkedik az infrastrukturális, fejlesztési, újjáépítési célú OBNOVA6, a térség országaira is kiterjesztett PHARE (Poland Hungary Aid for the Reconstruction of the Economy) és a humanitárius célú ECHO (European Commission Humanitarian Aid Office)/ Az unió 1993-ban megkötötte az európai megállapodásokat Romániával és Bulgáriával, az országok két évvel később kérték felvételüket. Jugoszlávia felbomlásából kimaradó másik két balkáni ország, Macedónia és Albánia esetében a tagfelvételi kérelem és az unióval való szerződéses kapcsolatok más irányban fejlődtek. A két ország ebben az időben részesült az unió anyagi segélyprogramjaiból, a PHARE-ból, kereskedelmi engedményeket és további forrásokat kapott az OBNOVA programból és végül lehetőséget arra, hogy kereskedelmi és együttműködési megállapodást (úgynevezett első generációs megállapodást)8 kössön az EU-val. Ezeket a kedvezményeket megtagadta viszont az EU a megmaradt Jugoszláviától és a nacionalista vezetés alatt álló Horvátországtól. A daytoni magállapodás utáni időszakban Bosznia és Hercegovina valahol a két országcsoport között állt; részesült a PHARE programból és kereskedelmi kedvezményekből, kereskedelmi és együttműködési megállapodást azonban nem köthetett az EU-val.9 A következő években, 1995 és 1999 között a Nyugat-Balkán országait több szempontból nem tartották alkalmasnak arra, hogy beálljanak az unió tagjai közé igyekvők sorába. Az autoriter rezsimek, a nacionalista törekvések, a politikai instabilitás az országok lassú gazdasági reformfolyamatai miatt a térség az unió „segélyezendő" területei közé tartozott. Ez a megközelítés egyértelműen kitűnik az 1997-ben elfogadott tanácsi következtetésből,10 amely az úgynevezett „regionális megközelítés" előtérbe kerülését jelzi. Ez a regionális megközelítés szigorú politikai feltételeket szabott az unióval való kapcsolatok fejlődéséhez. A menekültek visszafogadása, az etnikumok közötti megbékélés elősegítése, a regionális együttműködés kialakítása és a demokratikus átalakulás mind ilyen feltételek voltak. A megváltozott uniós politikát jelzi, hogy ezek a feltételek nem a taggá válás feltételei voltak, mint a közép-európai államok és az eléjük állított 1993-as koppenhágai kritériumok esetében, így a taggá válás perspektívája nem ösztönözte a feltételek teljesítését. Az unió a legfőbb vonzerő, a tagsági perspektíva helyett inkább kereskedelmi kedvezményekkel és pénzügyi segítséggel próbálta ösztönözni az országokat arra, hogy magukévá tegyék a Nyugat-Európa által vágyott stabilizációs menetrendet. 30 Külügyi Szemle
