Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Réti György: Filippo Anfuso "Boldogtalan Magyarországa", avagy: egy olasz diplomata háborús emlékei hazánkról
Réti György Én: „De hiszen eddig Észak-Afrikáról beszéltünk." Szentmiklóssy fájdalmasan sóhajt fel, mert úgy érzi, hogy félreértettem őt: hiszen áttérése a balkáni frontra éppen az észak-afrikai front teljes megszüntetését jelentette. így folytatom: „Az észak-afrikai front még nem veszett el teljesen..." Nagyjából elmagyarázom a dolgok állását, majd hozzáfűzöm: „Európában a helyzet kielégítő." Szentmiklóssy úgy néz rám, mintha gúnyolódni akarnék vele, majd fürkésző tekintettel mondja: „Anémetek, a németek..." És elkezdődnek a próféciák. Rögtön meg kell mondom, hogy valamennyi megvalósult. Keleti jóslások voltak, száz százalékig bizonyosak: egyik sem volt túlzó. A Sztálingrádot megelőző hónapokban voltunk, ez még nem a Nazischwindel időszaka, de olyan volt, mint annak a pénztárosnak az arca, akinek nem tetszik a csekk aláírása, mert érzi, hogy nincs fedezete. 1942. november 11-én, a Király Ünnepén - amikor még frissen éltek bennem a fenti szavak - összegyűjtöttem budapesti követségünk olasz állampolgárait. Derék olaszok voltak, mint a külföldön élők mindegyike, akik a távoli Haza egyenesebb és plasztikusabb képével rendelkeznek: mert jobban látják, hogy az hogyan háborúzik és szenved. Azokat, akik otthon, a Hazában szenvednek, túlságosan is elfoglalják a saját bajaik ahhoz, hogy kollektív vagy egyenesen lírai módon fogják fel e bajokat. Az angol-amerikai partraszállás hírei Afrikában, Szentmiklóssy próféciáihoz hasonlóan világossá tették: Itáliát ostromolják a Mediterráneumban. Honfitársaim meghatódva jegyezték meg: szükségük van vigasztaló szavakra. És akkor a két ázsiai szomorú arca elhalványult, feledve szertartásos mosolyukat elkezdtem beszélni az olaszoknak, többé-ke- vésbé oly módon, amit „fasiszta stílusnak" neveztek. Ma ezt a közhelyek sorozatának tekintik. Egyetértek ezzel, de mégis tetszett ennek a kedves népségnek, amely jobb sorsot remélt a Hazája számára. Az Eisenhoiver-iistökös A kapituláció után Mussolini nekem és másoknak a következő véglegesnek tekinthető formulával magyarázta az olaszok és más tengelybéli szövetségesek lelkületét az Afrikában történt angol-amerikai partraszállást követően: „Az antifasiszta és náciellenes reakcióknak Itáliában, illetve Németországban egyetlen nevük van: Eisenhower." A Tengelyen belül csakis a pánik határozta meg a Tengely-ellenes politikai reakciót. Ennek bizonyítékát láttam megnyilvánulni Itáliában, Magyarországon és Németországban az egész 1942-es évben, majd véglegesen kifejlődni a következő dátumok szerint: 1942 ősze - Álaméin, 1943. február - Sztálingrád. Ezt az időszakot Mussolini nevezte el „Eisenhower-üstökösnek", amikor a próféták fejüket rázva nyilatkozták ki: a háború elveszett! Ettől kezdve a háború elvesztésétől való félelem katalizátorként szolgált a társadalmi elégedetlenséghez, és az olaszok vadállati tulajdonságokat kezdtek tulajdonítani a diktátornak, megváltoztatva hozzá való viszonyulásukat az Európa egén átvonuló Eisenhower-üstökös hatására. A magyarok és az olaszok ebben az időben fedezték fel intim barátságukat. Arra a többségre gondolok, a háború ellenzőire, amely az elmúlt évek kutatásai és politikai krónikái alapján 184 Külügyi Szemle
