Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Gecse Géza: Pánszlávizmus az orosz és a szovjet külpolitikában, 1914-1991
Geese Géza Az 1935-es szovjet népfrontpolitika megbékélést szorgalmazott a nyugati demokráciákkal, és harcot hirdetett „a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább, legimperialistább elemeinek nyílt terrorista diktatúrája", a fasizmus ellen. A korábbi állásponttal szakítva a szovjet külpolitika ettől kezdve státus quo-pártivá vált. Ebből logikusan következett, hogy 1935 májusában a Szovjetunió nemcsak Francia- országgal, hanem Csehszlovákiával is kölcsönös segítségnyújtási szerződést írt alá, sőt a szovjetek 1935-től elkezdték Csehszlovákiát európai katonai bázisukká kiépíteni.16 Úgy tűnt, hogy Prága segítségével Moszkva egész Közép-Európában megerősítheti befolyását.17 Erre azért is „szükség" volt, mert a szovjetek a háborút a náci Németországgal már 1934-ben elkerülhetetlennek tartották.18 A szovjet pártvezetés nem sokkal 1939 augusztusa előtt rehabilitálta a pánszlávizmust, majd 1941-től „imperialistaellenes" jellegű ideológiaként „aktualizálta".19 1938 őszén Németország a Csehszlovákiára mért csapásával szláv országot támadott meg, majd 1939 márciusában Csehszlovákiát a térképről is eltüntette. Szlovákia szláv államként ugyan, de a németeket maximálisan kiszolgálva létezett tovább, Csehország pedig előbb önálló államként, majd protektorátusként funkcionált. A bolsevikok a szovjet államérdekeket tartották szem előtt, amikor 1939. augusztus 23-án a Molotov-Ribbentrop-paktumban a nyugati szláv államok függetlenségéért a fülük botját sem mozdították. A moszkvai pártsajtóban a szovjet-német egyezményt úgy tálalták, hogy a „német és a szovjet nép szenvedett a legtöbbet a Versailles környéki békétől", s ennek logikus következménye, hogy „összefogtak az angol-francia imperializmus ellen". Sőt, amit még az egyezmény aláírásakor mások nem láthattak: 1939 szeptemberében német-szovjet közös támadás törölte le a térképről Lengyelországot. A közös akció szovjet részről való indoklását lehetett azzal magyarázni, hogy az eúiikai elvet követték, hiszen a két világháború közötti Kelet-Lengyelországban rengeteg fehérorosz és ukrán élt. 1939 és 1940 szeptembere között azonban a Szovjetunió e „szláv" területeken kívül bekebelezte Finnország keleti részét, majd Litvániát, Lettországot és Észtországot is. Nem kétséges, hogy egész Finnország hasonló sorsra jutott volna, ha a finnek nem tanúsítanak elkeseredett ellenállást 1939. november 30. és 1940. március 13. között, amelynek következtében szovjet katonák tízezrei20 pusztultak a finn tavakba, erdőkbe és mocsarakba.21 E területeken, valamint Bukovina és Besszarábia megszerzésénél már nem lehetett komolyan az etnikai elvre hivatkozni. Sok orosz gondolta úgy, hogy a Szovjetunió biztonsága és gazdasági érdekei miatt volt ezekre a lépésekre szükség. Annak viszont elgondolkodtatónak kellett volna lennie, hogy 1939 és 1941 között a Kreml jótékony semlegességet tanúsított a tengely országai iránt. Németalföld, Franciaország és Skandinávia megszállása után,221940 őszére nyilvánvalóvá vált: Hitler többet nyert a szovjet-német megnemtámadási egyezményen, mint 146 Külügyi Szemle
