Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - ELMÉLET - Peterecz Zoltán: Az unilateralizmus az amerikai külpolitikában
Az unilateralizmus az amerikai külpolitikában az amerikai politika álláspontnak. Ma is találunk olyan országokat, amelyek berendezkedése nem felel meg az amerikai normáknak, de mivel szövetségesei az Egyesült Államoknak a terrorizmus elleni harcban, a már megszokott „szemet hunyunk" elv működik. Elég csak a Musarraf-féle Pakisztánra gondolni. De mint Krauthammer fogalmaz, ez „a kisebbik rossz elve".6/ A nemzeti érdekekre való tekintettel tehát az Egyesült Államok hajlandó kettős mércével mérni. A Bush-kormányzat viszont egyszerűen a végletekig vitte mindezt, magáévá téve a rezsimváltoztatás gondolatát és az ellenséges, de szuverén államok megtámadásának legitimmé tételét. Ahogy Farer is rámutat:, ,,[a Bush-doktrína] az [ENSZ] alapokmányának egyik alapelvét kérdőjelezi meg, nevezetesen az államok formális egyenlőségét. A Bush-doktrína azt célozza, egyéb dolgok mellett, hogy néhány országnak (például Izrael, Franciaország és India) elismeri azon jogát, hogy gondoskodjanak biztonságukról az általuk jónak látott módon, míg másoknak nem (például Irán)."68 Lehet, hogy a demokrácia elterjedése a jelenlegi kormány végső célja, de ha egy, a legjobb esetben is félig demokratikus ország segíti az amerikai érdekeket, akkor nem kell tartania attól, hogy ő lesz a következő páciens a listán. A szuverenitás kérdése nem az egyetlen, ahol az Egyesült Államok összeütközésbe került az ENSZ alapokmányával. Már az Afganisztán elleni háborúnál is néhányan megkérdőjelezték a lépés jogszerűségét,69 de az Irak elleni invázió minden eddiginél hevesebb vitához vezetett, amelynek középpontjában az 51. cikk értelmezése és a nemzetközi jog csűrése-csavarása áll. Az ENSZ alapokmány VII. fejezetének 51. pontja kimondja: „A jelen alapokmány egyetlen rendelkezése sem érinti az Egyesült Nemzetek valamelyik tagja ellen irányuló fegyveres támadás esetében az egyéni vagy kollektív önvédelem természetes jogát mindaddig, amíg a Biztonsági Tanács a nemzetközi béke és biztonság fenntartására szükséges rendszabályokat meg nem tette." A problémák abból adódnak, hogy a különböző felek különbözően értelmezik az önvédelem jogát, és hogy a több mint 60 éve szövegezett cikk ma nem biztos, hogy életképes. Az Egyesült Államok már korábban is tett katonai lépéseket az önvédelem jegyében ENSZ-felhatalmazás nélkül. Az 1986-os Líbia elleni amerikai légitámadást is esetleges jövőbeli terroristatámadások megakadályozásával igazolták, és az 1989-es Panama elleni támadás is az „önvédelmen" alapult. Mindkét esetben az ENSZ BT elítélő határozatát többen is megvétózták, köztük Franciaország,70 de a kilencvenes években végrehajtott csapások Irak ellen még ekkora ellenállást sem értek el/1 Sajnos a jogi útvesztőkben nehéz kiigazodni, és mindegyik oldal talál logikusnak és védhetőnek tűnő álláspontot. Tény, hogy az ENSZ BT határozottan nem szüntette be a 678. határozat érvényét (amely felhatalmazást adott Irak ellen az első öbölháború előtt) szemben más esetekkel, és ebből a szempontból nézve még jogilag is védhető az Egyesült Államok álláspontja az iraki beavatkozást illetően.72 Persze az ellentábor az 51. cikk szigorú értelmezését hangoztatja, és kiemeli, hogy nem történt fegyveres támadás Amerika ellen. Az Egyesült Államok viszont éppen azzal 2008. tavasz 107
