Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - ELMÉLET - Peterecz Zoltán: Az unilateralizmus az amerikai külpolitikában
Peterecz Zoltán érvel, hogy a veszély jellegéből adódóan nem engedheti meg magának a várakozás luxusát, hiszen akkor már túl késő lesz. „Az idő nem a mi oldalunkon van. Nem fogok várni eseményekre, amíg a veszedelmek gyülekeznek. Nem fogok várakozni, amint a veszély egyre közelebb és közelebb kerül";73 „Ha megvárjuk, míg a veszély teljes alakot ölt, akkor túl sokáig vártunk."74 A fenyegetettség természeténél fogva a konvencionális felfogás nem alkalmazható. Az amerikai jogi érvelés a megtámadás mellé helyezte a megtámadás fennálló veszélyét is. Ahogy az amerikai külügyminisztérium jogi tanácsadója megfogalmazta: „A békés jogorvoslatok kifulladása és a következmények gondos és alapos megfontolása után, a küszöbön álló fenyegetés perdöntő bizonyítékával szemben egy nemzet alkalmazhat megelőző csapást, hogy megvédje polgárait egy elképzelhetetlen bajtól."73 A nukleáris elrettentés már nem működik többé a nem állami szereplők miatt. Ami működött a kétpólusú rendszerben, és a béke záloga volt, az mára az egyetlen valódi fenyegetés bármelyik hatalom ellen, és mivel a nemzetközi közösség gyengének bizonyul, hogy ezt a veszélyforrást kezelje, az Egyesült Államok magára vállalja ennek a problémának a megoldását nemzetbiztonságának vélt érdekei miatt. Maga a formula, amelyre az önvédelem eme álláspontját helyezik, nem új a nemzetközi jogban, és az amerikai történelem része. Az eset 1837-ben történt, amikor a britek elfogták és megsemmisítették a Caroline amerikai gőzöst, mert a kanadai lázadókat segítette. Az ügy kapcsán kialakult diplomáciai súrlódás vezetett ahhoz az elvhez 1842- ben, a Webster-Ashburton-egyezmény részeként, amely elsősorban a két ország közötti határvitát rendezte, hogy az „önvédelem szükségességét, ami pillanatnyilag annyira erős volt, hogy nem hagyott időt más választásra és mérlegelésre" jogosnak fogadták el, és ez mint elv a nemzetközi jog része lett.76 Az előbb említett külügyi jogi érvelés szerint is a Caroline volt az egyik jogi alappillér, amelyre támaszkodva dolgozta ki a megelőző csapás jogszerűségét és szükségességét a Nemzeti védelmi stratégia.77 A másik az Izrael által még 1981-ben végrehajtott légicsapás volt Irak nukleáris létesítménye ellen, amelyik szintén a jogos önvédelem nevében lett végrehajtva. Ez azért is érdekes, mert az Egyesült Államok is egyetértett az 1981-ben elfogadott, Izraelt megrovó ENSZ BT-határozattal az Osirak elleni légicsapásért. Állítólag azért, mert az izraeliek nem merítették ki előtte a diplomácia minden lehetőségét, amit az Egyesült Államok a mai napig is fontosnak tart, és állandó jelleggel hangoztat. Mindenesetre az Egyesült Államok a felismerhető fenyegetést is elég oknak tekinti ahhoz, hogy cselekedjen, akár van hozzá ENSZ BT-határozat, akár nincs.78 Ebből a szempontból megint csak felfedezhető kontinuitás a mindenkori amerikai vezetésben. Nemcsak Reagan és az idősebb Bush vetette be így az amerikai haderőt más országok ellen, hanem a „multilateralista" Clinton is ENSZ BT-felhatalmazás nélkül küldött csapatokat Haitira. Igaz, ez esetben később a felhatalmazás is megjött, de ez csak azt az amerikai érvelést támasztja alá, hogy a határozott amerikai lépés meggyőzi az ENSZ-t is annak helyességéről. Ráadásul a koszovói háborúra sem volt ENSZ BT-felhatalmazás (szintén csak utólag fogadtak el 108 Külügyi Szemle
