Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 1. szám - ENERGIAPOLITIKA - Deák András György: Egy monopólium magánélete
Deák András György a vállalat eszközeiből. Egyrészt személyesen Vjahirev rendelkezett a cégben lévő állami részvények 35 százalékának szavazati jogaival. Ez logikus önvédelem is volt, hiszen ha valamelyik állami vagyonkezelőhöz telepítették volna ezt a jogosítványt, akkor feltehetően könnyű támadási felületet kínál a cégvezetés maga ellen. Másrészt a menedzsment a pénzügyi folyamatokra telepedett rá, onnan elégítette ki saját igényeit. Ez a Gazprom holdudvarának, a céghez kötődő kiszolgáló vállalkozásoknak privatizálásában és szerződésekkel való „kistafírozásában" jelentkezett.7 A posztszovjet körülmények közepette mindkét módszer általánosan elfogadott volt, és a nagyon kezdetleges kiszervezettségnek felelt meg. Állítólag Borisz Berezovszkij mondása volt, hogy Oroszországban először a profitot privatizálják, aztán a tulajdont és csak legvégül az adósságot. A Vjahirev-vezetés ekkor még csak a pénzügyi folyamatok mérsékelt megcsapolásáig jutott. Könnyen belátható azonban, hogy a Gazprom feletti kontroll e formái nem biztosíthatták annak fennmaradását a menedzsment leváltása után. Csemomirgyin bukása után ezen sürgősen változtatni kellett. Mindazonáltal a Vjahirev-menedzsment 1998-ig tartó kényelmeskedése és a Gazprom legjavának laza, de állami felügyelet alatt való megtartása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a gázipar nem jutott az olajipar sorsára. Értelemszerűen a Vjahirev-menedzsment sürgősen tulajdonba szerette volna átmenteni a cégben élvezett befolyását. Ezzel a törekvéssel magyarázható, hogy az eredetileg a türkmén gáz kereskedelmére szakosodott és a Vjahirev-vezetéssel kiváló kapcsolatokat ápoló Itera a kilencvenes évek végén, három év alatt, 1,2 trillió köbméteresre, az ománi vagy kuvaiti szintre duzzaszthatta saját gáztartalékait. Mindez lényegében négy Gazprom-leány vállalat átjátszása révén valósult meg.8 Hasonló megoldást alkalmaztak a Gazprom legnagyobb vegyipari holdingjának, a Szibumak a magánkézre játszásakor is. A menedzsment nem kímélte a leányvállalatok mérlegében szereplő Gazprom-rész- vényeket sem, és ennek révén a putyini korszak elejére a cégben élvezett abszolút állami többség már megszűnt.9 Feltehetően a magyarországi BorsodChem-ügylet is a Gazprom-aktívák külföldre mentésére irányult. A Gazprom kiszervezése már előrehaladott állapotban volt akkor, amikor 2000 márciusában Putyint elnökké választották. Putyin több mint egy évig még tolerálta azonban a Vjahirev-menedzsment áldatlan tevékenységét, annak inkább a mérséklésére, semmint a megszüntetésére szorítkozott. Ez a hozzáállás annál is inkább különös, mert ebben az esetben elvileg állami tulajdonról volt szó. Formálisan tehát nem lehetett volna a hatalomba kerülő putyini elitet a magántulajdonosi viszonyok megsértésével vádolni. Továbbra is rendelkezett a részvények már csak relatív, de meggyőző többségével, ami elégséges lehetett volna akár a menedzsment gyors és piaci jellegű leváltására.10 Annál is inkább, mert a putyini elit már az első pillanattól kezdődően határozottan értésre adta, hogy megváltoztak az eddigi játékszabályok. Guszinszkij letartóztatása vagy Berezovszkij kiszorítása az állami ŐRT csatornából még megmagyarázható volt a média megrendszabályozásának és a renitens oligarchák ellehetetlenítésének az igé8 Külügyi Szemle
