Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 4. szám - ÁZSIAI VÁLSÁGÖVEZET - Katona Magda: Hat évvel a bonni konferencia után: merre tart Afganisztán?
Katona Magda Összegzés Mindazok az elképzelések, amelyek Afganisztán demokratizálódásához vagy akárcsak stabilizálódásához fűződtek, illúziónak bizonyultak. Afganisztán még igen sokáig nem lesz képes normális államként működni, ahol sem a közeljövőben, sem hosszabb távon a helyzet számottevő javulása nem várható, ám rohamos romlása könnyen lehetséges. Az ország sorsa még sokáig külső tényezőkön múlik. Az afgán állam újra lefelé tartó spirálban sodródik, ahonnan sem a hagyományos fejlesztéssel és segélyezés, sem katonai támogatás révén nem képes feltápászkodni. Csakis a helyi társadalmi struktúrák és a politikai intézményrendszer megértésével, a helyi szövetségesek megválasztásának alaposabb átgondolásával, a tradicionális intézményekre való támaszkodással lehet a kedvezőbb belső folyamatok ösztönzésével ezt a folyamatot kívülről némiképp mérsékelni. A társadalmi struktúrák, a politikai intézményrendszer, a központi hatalom, a kormányzás támogatása, a központi hatalom és a helyi tradicionális kisközösségek interaktív kapcsolatának helyreállítása az a tévékenységi kör, ahol a nemzetközi közösség valóban használhat. Ez a fokozatos stabilizáció legalább fél évszázados folyamat. Nemzetközi téren alapvető kérdés, hogy az Egyesült Államok mikor és milyen feltételekkel, milyen fokú tekintélyveszteséggel tud kihátrálni az iraki kalandból? Hogyan alakulnak az iráni-nyugati kapcsolatok? Mi lesz Pakisztán sorsa? Hogyan hat a régióra egy esetleges indiai-pakisztáni közeledés? Felértékeli-e Afganisztánt, mint a közép- és délázsiai régiót összekötő energetikai folyosót, vagy a leértékelődéséhez vezet? Milyen sors vár Afganisztánra, ha Pakisztán a káosz és szétesés szélére sodródik? Oroszország együtt nem működése vagy obstrukciója mennyiben rontja a NATO afganisztáni pozícióit? Ami mindezek politikai és katonai következményeit jelenti, megállítható-e Afganisztánban az országot a káoszba sodró spirál vagy ismét elvész a nemzetközi közösség számára? A legrosszabb forgatókönyv szerint az ismét erősödő etnikai feszültségek fegyveres konfliktusba torkollnak. Az első forgatókönyv azon a feltevésen alapul, hogy a NATO-ISAF-erők nem képesek megbirkózni a felkelés terjedő spiráljával. Veszteségeik elérik azt a szintet, amely már elviselhetetlen a hazai döntéshozóknak, és több parlament újragondolja országa afganisztáni jelenlétét. Az északon is egyre gyakoribb támadások hatására a közvélemény a német csapatok visszavonását követeli északról, míg Hollandia és Kanada alacsonyabb szintre redukálják tevékenységüket. A parlamentek a harci tevékenységek tilalmát követelik, egyes pártok már felvetik a teljes csapatkivonást is. A csapásmérő erők hiánya Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat arra készteti, hogy katonák ezreit csoportosítsák át Irakból, de a harcképtelenség és a túlterjeszkedés rontja a fegyveres erők hatékonyságát. A britek pedig kénytelenek feleleveníteni a gyarmati idők sokat vitatott politikai ügynöki gyakorlatot, ahogy legutóbb Músza Qalában történt. 106 Külügyi Szemle
