Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 4. szám - ÁZSIAI VÁLSÁGÖVEZET - Katona Magda: Hat évvel a bonni konferencia után: merre tart Afganisztán?
Katona Magda A tálib rezsim megdöntése és a „terrorizmus elleni harc" 2001. október 7-én megkezdődtek az amerikai légi csapások és a sebtében kivásárolt északi hadurak csapatai megindították szárazföldi hadműveleteiket a tálib milíciák ellen. Az alku része volt, hogy a nemzetközi közösség szemet huny a kábítószer-termesztés és -kereskedelem felélesztése felett, amit a tálibok már csaknem kiirtottak. Az ENSZ elképzelése értelmében a főváros demilitarizált város lett volna, ennek ellenére november 13-án - miután a tálibok puskalövés nélkül kivonultak - bevonultak Kabulba az immár Masz'úd nélküli Súra-i Nizár csapatai.6 Az északi hadurak hadizsákmánynak tekintették a kormányzati tárcákat és a közhivatalokat. Ezt az állapotot szentesítette a 2001. december 5-én aláírt bonn-petersbergi megállapodás, amely eredetileg négyéves ütemben írta elő az új politikai struktúra kialakítását, ideiglenes kormányzó hatóság felállításáról, félév múlva rendkívüli nemzetgyűlés (Iztrálí Lója Dzsirga) összehívásáról, azon ideiglenes kormány megválasztásáról, az új államformát meghatározó új alkotmányról, majd egy időben tartandó elnöki, törvényhozási és helyhatósági választásokról rendelkezett.7 November végén a kunduzi, december elejére pedig a kandahári tálibok is letették a fegyvert. Akadály nélkül elvonulhattak és elvegyülhettek. Washingtonban gyors, olcsó háborút követően gyors, olcsó békét akartak, s a politikai hatalommegosztás ürügyén jóváhagyták a hadizsákmányszerzést. Valójában a figyelem már Irakra irányult. A középázsiai olajkutak olcsó ágyútöltelékeit felváltották a Perzsa-öböl menti olajkutak drága előőrsei. Az ENSZ Biztonsági Tanács 1386. sz. határozata értelmében de nem kéksapkás misszióként 2001. december 17-én elfoglalták helyüket a fővárosban az ISAF erői, mindössze a fővárosra korlátozott 4500 fő. Tőlük függetlenül délen az amerikaiak és szövetségeseik kis létszámú, speciális erői folytatták - nem túlságosan eredményesen - a terroristák elleni hajtóvadászatot az Enduring Freedom hadművelet (OEF) keretében. Közben az al-Káida meghúzhatta magát a Durand-vonal menti pastun törzsi ügynökségeken és pakisztáni területen újjászervezhették soraikat a tálibok. 2002 telén az OEF keretében létesítették az amerikaiak az első tartományi újjáépítési csoportokat délkeleten Gardíz, a középső hegyvidéken Bamián, valamint északon Kunduzban nem a biztonság-újjáépítés paradigmák mentén,hanem az előretolt helyőrség elve (a biztonság lassan tágítható koncentrikus körei és az erődházak filozófiája) alapján. Nem tudták és nem is akarták a PRT-k hálóját illetve a biztonság koncentrikus köreit az egész országra kiterjeszteni, hiszen nem zavarhatták a hadurak köreit, legfeljebb a gyarmati közigazgatási gyakorlatnak megfelelően a paktumok és dzsirgák ingatag békéjét terjeszthették. Igen későn, 2003. augusztus 11-én vette át az ISAF missziót a NATO. Csak 2003 októberében került sor az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1510-es határozata értelmében a NATO-ISAF erőinek a fővároson kívüli kiterjesztésére, a 2004 júniusi isztambuli NATO csúcs jóváhagyása alapján 74 Külügyi Szemle
