Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 1. szám - ENERGIAPOLITIKA - Szemerkényi Réka: Túlélő múlt? A hidegháború velünk élő energiabiztonsági tapasztalatai
Túlélő múlt? A hidegháború velünk élő energiabiztonsági tapasztalatai 1945 után a saját szénhidrogénkészleteinek megléte és nagysága alapjaiban hatott a szovjet kommunista vezetés nemzetközi mozgásterének értelmezésére, nemzetközi politikai elképzeléseire is.20 A Szovjetunió nemzetközi előretörésének, szuperhatalmi státusának egyik meghatározó pillére, a szénhidrogén-tartalékok jelentős volumene biztosított volt.21 A szovjet szénhidrogén-tartalékok stratégiai módon járultak hozzá a hidegháború elején a Szovjetunió szuperhatalmi elképzeléseinek megfogalmazásához,22 majd a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején a szuperhatalmi státus megőrzéséhez is.23 A hidegháború korszakának egyik legfontosabb jellemzője azonban a Szovjetunióban már megjelent a két világháború között: a szovjet politikai vezetés a szénhidrogén kor kezdetén azonnal szoros és közvetlen befolyása alá vonta az energiagazdaságot.24 A szénhidrogének szerepe a Szovjetunió dominanciája alá eső területeken már közvetlenül 1945 után érzékelhetővé vált, s mind a szovjet gazdasági, mind a keleti tömb biztonságpolitikai eszköztárában meghatározó szerepet töltött be.25 A szovjet befolyási szféra szénhidrogén-szegénysége már az ötvenes években a KGST-kapcsolatok meghatározó elemévé vált.26 Egyrészt közvetlenül az ötvenes évek elejétől fogva szovjet befolyás alá vont európai KGST-országok Moszkvának a szovjet szénhidrogénexport biztos felvevőpiacait jelentették. A világpiaci olajárak alacsony szintjénél ennek gazdasági előnyei korántsem voltak mellékesek: a piacok stabil, biztos, kiszámítható és tervezhető közép-európai exportvolumeneket jelentettek, melyeket ráadásul elsősorban az exportőr Moszkva, és nem egy-egy adott közép-európai felvevőpiac határozott meg 27 Az európai KGST-országokba irányuló szénhidrogénexport során ráadásul volumene mellett az ármeghatározásban sem korlátozta egyik tagállam sem a központ, az exportőr érdekérvényesítő képességeit. Mindennek egy előfeltétele volt az, hogy az európai KGST-országok ne akarjanak, ne tudjanak más forrásból importálni. Ezt a második világháború lezárása után az európai KGST-országokban felállított szovjetbarát kormányok garantálni tudták, majd a beinduló szénhidrogénvezeték-építések nagyban hozzájárultak a stratégia sikeres kivitelezéséhez. Az európai KGST-országok más piacról való beszerzéseinek kizárása emellett tökéletesen beleillett a KGST autarkiás gazdaságpolitikai gyakorlatába is. Az olajipar szovjet kormányzati ellenőrzése kezdetben tehát elsősorban az árak meghatározásában manifesztálódott. 1949-ben a KGST létrehozásának retorikai megjelenítése egy a résztvevőknek kedvezőbb kereskedelmi árakat biztosító gazdasági rendszer kiépítése volt.28 A kedvezőbb szénhidrogénárakra való hivatkozás 1956-tól került még inkább előtérbe, amikor megalakították a KGST energiakereskedelemmel foglalkozó bizottságát, döntés született a KGST-energetikai rendszerhez szükséges vezetékek kiépítéséről majd nagy volumenben megindult az európai KGST-országokba irányuló szénhidrogénexport.29 A valóságban azonban 1973-ig a szovjet kőolajár-rendszer erős diszkriminációt alkalmazott a kisebb KGST-országokkal szemben. 2007. tavasz 41
