Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 2-3. szám - IRAK ÉS AMI UTÁNA JÖN - Magyarics Tamás: Iraki homokszem az Egyesült Államok politikai gépezetében
Magyarics Tamás nak", míg 79 százalék „Reagan-republikánusnak" 22 A republikánusoknak egy másik veszteséget is el kell könyvelniük: a demokratákkal szemben hagyományosan hatékonyabbnak, kompetensebbnek tartotta őket a választók többsége. Az iraki háború első három hete után viszont az egymást követő amerikai vezetők Irakban (különösen Paul Bremer) és washingtoni elöljáróik számos hibát követtek el, s ezzel ezt a mítoszt nagy részben eloszlatták 23 Az Egyesült Államok második világháború utáni történelmében talán először még a fegyveres erőknél is csupán a kisebbség támogatja a republikánusokat a demokratákkal szemben (46 százalék). Ha hihetünk a história est magistra vitae közhelyének, akkor egyáltalán nem egyértelmű, hogy a háborút támogató republikánusok lesznek hosszabb távon a vesztesek azokkal a demokratákkal szemben, akik közül többen kezdettől fogva ellenezték az iraki beavatkozást. A háborúkban nyertes országokban a biztonság kérdése gyakran háttérbe szorul, és a kevésbé robusztus nemzetbiztonsági vagy védelmi politikát tendenciaszerűen preferáló baloldali pártok kerülnek a hatalomba - így Nagy-Britanniában a második világháború után a Munkáspárt vagy a hidegháborút követően az Egyesült Államokban a Demokrata Párt. Ezen logika alapján viszont a háborúban kudarcot vallott országokban a jobboldali erők törnek előre, mert a választók többsége jobban bízik bennük. A vietnami háború lezárása és a hidegháború befejeződése közötti húsz évben a republikánus elnökök négy ciklust töltöttek a Fehér Házban, szemben a demokraták egyetlen ciklusával. Az amerikai történelemre jellemző, hogy a háborút ellenző pártok a háború után többnyire visszaesnek: így a Föderalista Párt az 1812-es háborút követően vagy a Whig Párt az 1848-as amerikai-mexikói háború után. További párhuzamok is találhatók: mindkét említett párt a keleti parti establishment pártja volt, ugyanúgy, mint részben a mai Demokrata Párt24 Az amerikai belpolitika elsősorban nem pártpolitikai szempontból lehet az iraki háború egyik „áldozata". Miközben az egymást váltó demokrata és republikánus adminisztrációk egyik deklarált külpolitikai célja a demokrácia és a szabadság terjesztése a világban (George W. Bush második beiktatási beszédében a „szabadság" szó majdnem ötvenszer szerepelt), addig az Egyesült Államokban a szabadságjogok fokozatos eróziójáról beszélhetünk. Az Egyesült Államok, némi túlzással, 1917 óta (a két világháború közti időszakot leszámítva) permanens háborúban áll. Az ország nemzetbiztonsági fenyegetettsége miatt az eredeti szabadságjogok folyamatos szűkítéséről beszélhetünk. A kezdőpontot talán az Abrams vs U. S. (1919) esetben hozott döntés jelentette, amikor a Legfelsőbb Bíróság bevezette az „egyértelmű és jelen lévő veszély" (clear and present danger) elvét, amely lényegében lehetővé teszi a szabadságjogok kurtítását szükséghelyzetekben. A hidegháború kitörésével, 1947-ben elkezdődött az úgynevezett nemzetbiztonsági állam kiépítése, melynek egyik fontos alkotóeleme a Központi Hírszerző Ügynökség (CM) létrehozása volt. Ezzel párhuzamosan a belső elhárításra szakosodó Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) illegális eszközöket kezdett használni politikai megbízatások teljesítésére. A legújabb 42 Külügyi Szemle
