Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 2-3. szám - IRAK ÉS AMI UTÁNA JÖN - Magyarics Tamás: Iraki homokszem az Egyesült Államok politikai gépezetében
Magyarics Tamás dik és harmadik generációs muzulmán vallású, de brit állampolgárok robbantottak a londoni metróban és kíséreltek meg merényleteket elkövetni 2007 nyarán Glasgow-ban és Londonban. Mindebből következően az érintett nyugat-európai államok kormányai máshogy közelítenek a nemzetközi terrorizmus kérdéshez, mint a Bush-kormányzat, amelynek az egyik visszatérő érve az iraki amerikai katonai jelenlét fenntartása mellett az, hogy így lehet megakadályozni, hogy a terroristák, úgymond, az Egyesült Államokba kövessék a visszavonuló amerikaiakat. (Igaz, felvetődik a kérdés, hogy most mi akadályozza meg a terroristákat abban, hogy adott esetben az Egyesült Államok területén is megkíséreljenek akciókat végrehajtani? A válasz semmiképpen sem lehet az, hogy az amerikai csapatok iraki jelenléte.) Az iraki háború megrendítette az Egyesült Államoknak mint a demokráciáknak, valamint az emberi és polgári jogok védelmezőjének mítoszát. A guantánamói fogolytábor működtetésével, az ott őrzőitekkel kapcsolatban a nemzetközi jog (a genfi konvenciók) sok esetben sajátos amerikai értelmezése (bár meg kell jegyezni, hogy nem mindig feltétlenül védhetetlen az amerikai álláspont ebben az ügyben), a foglyokkal való brutális bánásmód (Abú Ghraib), illegális CIA-akciók (az emberrablásoktól kezdve a titkos börtönök létesítéséig számos országban), valamint az afganisztáni és iraki katonai akciók nagyszámú civil áldozata aláásta az Egyesült Államok erkölcsi helyzetét a világban. Ehhez a helyzethez áttételesen hozzájárult az is, hogy Bili Clinton az 1990-es évek közepén jelentős mértékben csökkentette a public diplomacy szerepét az ország külpolitikájában. Ezt a hibát a Bush-kormányzat csak későn ismerte fel és próbálja korrigálni. Az elnök egyik legközelebbi munkatársát, Karen Hughest mindössze második elnöki ciklusának elején nevezte ki a public diplomacy irányítójává, s csak 2007 közepére készült el egy átfogó dokumentum (U.S. National Strategy for Public Diplomacy and Strategic Communications) ezen a területen. A Bush-adminisztráció, paradox módon, az Irak elleni hadművelettel az Egyesült Államok korábbi vezetői által felépített nemzetközi rend alapjait kérdőjelezte meg. Ennek a rendnek az egyik alappillére a jog érvényesülése (rule of law) volt. A republikánus kormányzat azonban túllépett ezen, amikor az ENSZ BT felhatalmazása nélkül indított támadást egy szuverén ország ellen. A volt Jugoszlávia elleni fellépést még indokolni lehetett magasabb rendű törvényekre hivatkozva, de a Szaddám Húszéin rezsimje elleni háború hivatalos okai (tömegpusztító fegyverek rejtegetése és terroristákkal való állítólagos kapcsolat) már nem illettek ebbe a kategóriába. Az amerikai beavatkozás jogszerűségét bizonyos mértékben alátámasztotta, hogy az iraki rezsim tucatnyi ENSZ BT-határozattal dacolt, de ha ilyen alapon fegyveres erőt lehetne alkalmazni, akkor az Egyesült Államok szembekerülhetne legközelebbi szövetségesével is a Közel-Keleten. Az amerikai indoklásban megbúvó kettős mérce ugyancsak hozzájárult ahhoz, hogy Washington tekintélyvesztést kénytelen elkönyvelni elsősorban azokban a régiókban, amelyekben a legnagyobb szüksége lenne a legalább az erkölcsi támogatásra. 38 Külügyi Szemle
