Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 2-3. szám - IRAK ÉS AMI UTÁNA JÖN - Magyarics Tamás: Iraki homokszem az Egyesült Államok politikai gépezetében
Iraki homokszem az Egyesült Államok politikai gépezetében Az iraki háború a jelek szerint meggyengítette az amerikai pozíciókat a világ szinte minden pontján. A közel- és közép-keleti fegyveres beavatkozás ugyanis olyan óriási energiákat emésztett fel (és emészt még mindig), amelyek máshol hiányoznak. Az afganisztáni és iraki beavatkozás miatt Washingtonnak számos kompromisszumot kellett kötnie olyan államokkal, amelyek - végső elemzésben - stratégiai vetélytársai; elsősorban Oroszországgal és Kínával. Az amerikaiak lekötöttségét mindkét ország arra használta fel, hogy az Egyesült Államok hátrányára javítson a saját geopolitikai pozícióin. Például potenciálisan súlyos következményei lehetnek annak, hogy az iraki beavatkozással a Bush-adminisztráció megosztotta Európát, s Moszkva felismerve az adódó lehetőséget, erőteljesen igyekszik ezt kihasználni, s ahol lehet, erősíteni a megosztottságot, nem csupán Európán, hanem az atlanti közösségen belül is. Washingtonnak egyre nagyobb gondokat okoz Latin-Amerika is. Gyakorlatilag a John F. Kennedy által 1961-ben kezdeményezett Szövetség a haladásért program óta nem készült a térségre vonatkozó átfogó gazdasági-politikai-társadalmi stratégia. Ennek egyik járulékos következménye az élesen Egyesült Államok-ellenes baloldali politikai rendszerek megjelenése, illetve megerősödése Argentínától kezdve Venezuelán keresztül Bolíviáig. Afrikában és még Latin-Amerikában is a kínai külpolitikai aktivitás nagy mértékben nőtt az utóbbi években, elsősorban olyan országokban, amelyek politikailag szemben állnak Washingtonnal. Ma még nincsenek látható jelei annak, hogy ezek a fejlemények közvetlenül kikezdenék az amerikaiak pozícióit. Ám távlatilag nem zárható ki egy olyan forgatókönyv, hogy az így kínai, baloldali latin-amerikai vezetők és orosz befolyás alá kerülő államok egységesebben lépnek fel az amerikai érdekekkel szemben, többek közt a nemzetközi szervezetekben. Francois Heisbourg lehetségesnek véli egy „nagyobb Kelet", egy iráni-kínai-orosz együttműködés kialakulását,19 miközben már létezik a sanghaji együttműködés szervezete is. Igaz, egy kínai-orosz stratégiai együttműködés előtt számos akadály tornyosul, s távolról sem biztos, hogy az Egyesült Államok globális stratégiai érdekeit egy ilyen szövetség veszélyeztetné hosszú távon. Az ENSZ-t magát és annak különböző fiókszervezeteit így is komoly és sok tekintetben megalapozott támadások érik az Egyesült Államokban. Ha Washingtont egyre többször állítják jogosan vagy jogtalanul pellengérre ezeken a fórumokon, az erősíteni fogja az unilateralisták helyzetét az Egyesült Államokban, és egyfajta ördögi kör alakulhat ki: az amerikai kormányzatok egyoldalúan cselekednek, ezért bírálják őket, s ez csak megerősíti az amerikai politikusok szkepszisét a nemzetközi szervezetek és együttműködés iránt. Egyre többen vannak az Egyesült Államokban, akik a demokratikus államok közösségére szeretnének támaszkodni az államok közössége helyett; a koszovói NATO-beavatkozás egyik ideológiai alapja ez a gondolat volt. Az iraki háború technikailag-taktikailag is, legalábbis rövid távon, az Egyesült Államokra hátrányosnak bizonyult. Az amerikai haderő technológiailag és a hagyományos jellegű összecsapásokban felülmúlja összes létező és potenciális ellenfelét. Ám Afganisz2007. nyár-ősz 39
