Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 2-3. szám - IRAK ÉS AMI UTÁNA JÖN - Romsics Gergely: A nemzetközi rendszer Irak után: régi hegemón, új hegemonikus rend
A nemzetközi rendszer Irak után: régi hegemén, új hegemonikus rend amely feltételezi a lehetőséget, hogy a hegemonikus renden mutatkozó repedéseket a rendszer meghatározó szereplője változatos módszerekkel igyekszik kijavítani, amelyek összességükben akár jelentősen meg is változtathatják, de nem számolják fel a rendet. Ilyennek volt tekinthető a Kína felé történt nyitás, az OPEC felé kialakított komplex befolyásolási stratégia, a világgazdasági stabilitásba tett, a versenyképességet rontó befektetések felmondása. Ezeknek nem egyértelmű és visszafordíthatatlan hanyatlásként történő újraértelmezése pusztán logikai szempontból is elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a pax americana kilencvenes évekbeli virágkorát magyarázni lehessen. Az Egyesült Államok által felügyelt hegemonikus rend jelenének és jövőjének elemzésére készülve a fentiek előrebocsátása azért bír különös jelentőséggel, mert a történeti áttekintés egy fontos intéssel szolgál a hanyatlás fogalmának használatával kapcsolatban. Bár általánosságban elfogadott az a Robert Gilpin hegemonikus átmenetelméletéhez kapcsolható megközelítés, amely az úgynevezett imperialisztikus aktivitás frekvenciájának növekedésében a hanyatlás tapasztalataira adott reakciót pillantja meg, ez a modell némileg bizonytalan.19 Nem szól ugyanis arról, hogy a hasonló jelenségek vajon szükségszerűen a hanyatlásra utalnak-e?20 Konkrétabban megfogalmazva: az Egyesült Államok új külpolitikája vajon szükségszerűen a feltartóztathatatlan hanyatlás lassításának agresszív és esetleg visszafelé elsülő eszköze, vagy lehetséges-e olyan repair strategyként elképzelnünk, amely a megváltozott nemzetközi helyzetre való tekintettel bizonyos átalakításokat hajt végre a hegemonikus renden belül.21 A két lehetőség persze nem áll teljes ellentmondásban egymással, hiszen a repair strategy költségeinek alternatívája éppen a javítás elmaradásából következő relatív hanyatlás. Elsősorban tehát nem a két fogalom eleve adott ellentmondásából kell kiindulnunk, hanem felismernünk, hogy a kétféle megfogalmazás saját előítéleteink felülvizsgálatának szükségességét fejezi ki. Nem indokolt további tudás nélkül az amerikai hanyatlás diskurzusát elfogadnunk és alkalmaznunk - ez sokkal kiterjedtebb alátámasztást igényel. Nemcsak a relatív, rendszeren belüli pozíció gyengülését kell regisztrálnunk (ez bizonyos korlátok között nem azonos a hanyatlással és kompenzálható hatékony szövetségi rendszer és intézményi rend révén), és nem elegendő ezzel társítanunk a nemzetközi rendszerben tapasztalható fokozott imperialisztikus aktvitást. Azt is be kell látnunk, hogy ez az aktivitás nem vezet új, a korábbihoz hasonlóan szilárd és költséghatékony normatív-intézményi rendhez, hanem a hanyatló hegemónt egyre újabb agresszív lépések megtételére ösztönzi, saját presztízs- és anyagi tartalékainak a pozíciói védelmében történő felélését eredményezve.22 Ezt pedig lényegesen nehezebb megállapítani, mint összekapcsolni a relatív hatalom csökkenését az agresz- szív lépésekkel. Nézetünk szerint az amerikai hegemónia kulcsa hagyományosan a kialakított rend nyitottsága, az Egyesült Államok elkötelezettsége egy absztrakt elvekből és konkrét intézményi szabályokból felépülő nemzetközi rendszer vagy alrendszer iránt, mely2007. nyár-ősz 15
