Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 2-3. szám - IRAK ÉS AMI UTÁNA JÖN - Romsics Gergely: A nemzetközi rendszer Irak után: régi hegemón, új hegemonikus rend
A nemzetközi rendszer Irak után: régi hegemén, új hegemonikus rend latok irodalmában is elterjedt hegemóniafogalom különös diskurzusszervező erőre tett szert a kilencvenes évek végétől kezdve - ahogy nyilvánvalóvá vált, hogy az IR egyik nagy kihívása középtávon az amerikai pozícióval összefüggő komplex, korántsem egyszerűen az Egyesült Államok érdekérvényesítő képességét illusztráló rendszerszintű folyamatok értékelése és elemzése lesz. Más szavakkal: mára a hidegháború végét a tudomány nyelvén konstatáló unipolaritás helyett a fennálló helyzettel szembeni elemző attitűdöt kifejező hegemonikus rend fogalma vált a rendszer jellegére rákérdező gondolatmeneteket orientáló stratégiai metaforává.10 Annak a felismerésnek a tömör kifejeződésévé tehát, hogy a rend, amelyben élünk, nagymértékben függ egyetlen állam múltbéli és, kisebb részben, jelenlegi preferenciáitól, és ennek a rendnek a természete, esetleges változásai a rendszer megértésének előfeltételét képezik. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy a hegemónia maga is kettős előtörténettel bíró fogalom: önálló hagyománya van a nemzetközi kapcsolatok realista és neorealista- neoliberális szintézisének áramlataiban, valamint a (neo)gramsciánus politológiában. Ennek a kettősségnek a részletes elemzése önálló tanulmányt igényelne, ezért előzetesen csak annyit jegyzünk meg, hogy szerintünk az IR klasszikus iskoláinak hegemóniafogalma különösebb ellentmondás nélkül szintetizálható a gramsciánus fogalommal, azzal a megkötéssel, hogy utóbbi az a komplexebb rendszer, amely a racionális döntések elméletéből építkező, „szikár" neo-neo hegemóniafogalom mellett érdemben tárgyalja a hegemónia kognitív dimenzióit is, és ennek megfelelően a nemzetközi kapcsolatok konstruktivista fordulatát sok szempontból megelőlegezi. Ennek a párhuzamos örökségnek a következménye egyébként, hogy a mainstream IR-ban is egyre többször hivatkoznak a hegemónia kapcsán Antonio Gramscinak és követőinek a munkásságára, azaz egyre elfogadottabb, hogy az eredetileg a belpolitikai struktúrákra vonatkozó gramsciánus megközelítésnek a kooptációra, a meggyőzésre és a beszédmódok domi- nálására vonatkozó felismerései hozzáadott értéket jelentenek a nemzetközi kapcsolatok elemzésébe átültetve is. E kettős hagyomány alapján nézetünk szerint a hegemónia fogalma úgy bontható ki, mint egy olyan rendszer leírása, amelyben egy szereplő (osztály, csoport, állam stb.) a termelés folyamatai felett gyakorolt ellenőrzését agresszív erőprojekció („mozgó háború") és a neki előnyös normákat fenntartó intézmények építése („pozícióharc") révén hozza létre, terjeszti ki, illetve szilárdítja meg.11 Ez a kontroll a nemzetközi rendszerben az erőprojekció korlátos volta, az ellenállás helyeinek jelentősebb ereje és mind földrajzi, mind gazdasági és ideológia védettsége miatt nem valósul meg ugyan a belpolitikai hegemóniához hasonló mértékben, ám számos strukturális jegyében nem különbözik attól. Felfedezhető a hasonlóság abban a tekintetben, hogy a hegemónia elsősorban a legitimitás intézményi megerősítése révén igyekszik az ellenőrzés költséghatékony rendszerét létrehozni, akkor működik tehát elfogadhatóan vagy jól, amikor a puszta dominancia által igényeltnél kisebb ráfordítás mellett azonos 2007. nyár-ősz 11
