Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 2-3. szám - IRAK ÉS AMI UTÁNA JÖN - Romsics Gergely: A nemzetközi rendszer Irak után: régi hegemón, új hegemonikus rend
Romsics Gergely változásából kiolvasható, hogy milyen módon fog ez a rendszer átalakulni. Nézetünk szerint, és ennek alátámasztása a tanulmány első főbb célkitűzése, a szűkebb témánkkal foglalkozó angolszász IR-irodalom nagyobbik fele helyesen azonosítja az amerikai pozíció hegemonikus jellegét. Másodsorban - ennek bizonyításával írásunk második nagy részében próbálkozunk - ez a hegemónia nincs szükségszerűen hanyatlófélben, amit magunk körül látunk korántsem szolgáltat meggyőző bizonyítékokat erre nézve. Tehát változásokat a nemzetközi rendszerben lehet azonosítani, e változások nem is következmény nélküliek, ám mégsem elegendők ahhoz, hogy a rendszer megindult vagy küszöbön álló alapvető átalakulásáról beszéljünk. Végül a tanulmány harmadik, utolsó része amellett érvel, hogy amennyiben megpróbáljuk meghatározni az iraki konfliktus hatását a nemzetközi rendszerre, úgy azt kell vizsgálni, hogy a hegemónia változatlan strukturális feltételei mellett egy - nagy és még nagyobbá stilizált - kudarc a hegemón viselkedésében milyen változásokat hozhat. Mivel a rendszerszintű strukturális változókban nem azonosítjuk alapvető értékek megváltozását, a változások forrása a hegemón és partnereinek eltérő ön- és a másikról alkotott képe, aktoridentitá- sa lehet - ebből kiindulva tehát arra kell választ keresni, hogy mennyiben jár el eltérően egy az érdekérvényesítés korlátáit frissen megtapasztaló hegemón egy olyan szereplőtől, amelynek tapasztalatai - mint az Egyesült Államoké a kivételesen sikeres kilencvenes évek után - döntően érdekérvényesítésének kiemelkedő lehetőségeit támasztják alá. A nemzetközi rendszer pólusai: birodalom, hegemónia, multipolaritás, káosz A 2000 utáni időszak IR-közbeszédének egyik sikerfogalma a „birodalom" kifejezés új tartalmakkal színre lépő inkarnációja. Birodalmakról persze mindig születtek munkák (több is, mint amennyit át lehetne tekinteni), ám ezeket meghatározta az a jelentéstartomány, amelynek rendező, stratégiai központja a hanyatlás gondolata volt. Birodalomról beszélni a nemzetközi kapcsolatokban 1945 után annyit jelentett, mint a hanyatlás témáját boncolgatni. Bár francia szerző mondta ki a legnagyobb tömörséggel, az angolszász irodalom is azt vallotta, Jean-Baptiste Duroselle könyveimét visszhangozva, hogy a birodalmak sorsa a bukás, azaz tout empire perira.1 Paul Kennedy nem elsőként használta, de 1987-es nagy munkája óta kétségtelenül általános maximaként működött az imperial overstretch, a birodalmi túlterjeszkedés fogalma, amely a birodalmak érdekérvényesítésének azt a törvényszerűségét fejezte ki, hogy a hatalmasra duzzadó polisz éppen szövevényes érdekeltségeit védelmezve bonyolódik olyan konfliktusokba, amelyek kimerítik erőforrásait, és új, meghatározó szereplők felemelkedését teszik lehetővé, mivel ez utóbbiak kihívóként racionálisabban képesek gazdálkodni erejükkel.2 8 Külügyi Szemle
