Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 2-3. szám - IRAK ÉS AMI UTÁNA JÖN - Romsics Gergely: A nemzetközi rendszer Irak után: régi hegemón, új hegemonikus rend
A nemzetközi rendszer Irak után: régi Hegemon, új hegemonikus rend Ezzel szemben 2000 óta egy, a kilencvenes évek tapasztalatai által kondicionált új és egyből kettős birodalomfogalom megjelenése tapasztalható. Ennek egyik komponense a liberális világrend felépítésének zátonyra futott kísérletéből nőtt ki, és alapvető jellemzője, hogy normatív módon érvel a birodalom szükségessége mellett. Ezt a perspektívát a szabad társulásból születő liberális nemzetközi társadalom kudarcának friss tapasztalata és az ebből következő pesszimista liberális normativitás jellemzi: a birodalom struktúráiban látja azt az eszközt, amelynek révén a lokális és rendszerszintű antiliberális tendenciák megfékezhetők, esetleg megfordíthatok.3 Ez a diskurzus nem más, mint a klasszikus birodalom-stabilitás fogalompár által meghatározott asszociációs mező felélesztése a nemzetközi kapcsolatok elemzésében; annak vélelmezése, hogy békés fejlődés csak a mai liberális államok és államközösségek puha vagy kemény exportja mellett képzelhető el, tehát informális és formális birodalmak építésével. Egyfelől szükség van a birodalmon belüli lehető legnagyobb szabadság és jogbiztonság garantálására, másfelől komplex stratégiát kell kialakítani az erős antiliberális államokkal való politikai együttműködés kialakítására, valamint a gyenge államoknak a birodalom szellemében történő megerősítésére, újjáépítésére - „puha" inkorporálására.4 A másik „birodalom"-fogalom az újbaloldal felől érkezett a mainstream politikai beszédbe. E szerint a kilencvenes években az ellenfél nélküli liberális és kapitalista rend egy sajátos, posztpolitikai birodalmat hozott létre, melynek lényege decentráltsága, hagyományos állami magjának feloldódása a transznacionális struktúrákban és a hálózatosán gyakorolt hatalom, valamint a társadalmak minden szintjére „kitelepített" ellenőrző struktúrák szintén „puha", mert kognitív módon legitimált fölénye.5 Egyik megközelítéssel sem polemizálva itt csak arra hívjuk fel a figyelmet, hogy relevanciájuktól függetlenül egyik megközelítés sem vezet hasznosítható előrejelzésekhez a nemzetközi rendszer Irak utáni állapotáról. Az első - liberális-normatív - fogalom azért nem képes erre, mert egy új külpolitikai praxist és mentalitást ajánl, ám arról nem szól, hogy két birodalommag, a regionális birodalmat építő Európai Unió és az informális globális birodalmat igazgató Egyesült Államok egymáshoz való viszonya milyen lehet, illetve milyen módon értelmezhető a birodalomépítő kísérletek esetleges kudarca. A második, neogramsciánus és foucault-i gyökerekkel rendelkező fogalom pedig azért nem lehet számunkra releváns, mert - és ezt számos megnyilatkozó gyakran elfelejti - nem egy vesztfáliai vagy posztvesztfáliai (azaz ellenőrző képességeiket részben elvesztett, de aktív és jelentős államok által benépesített) rendszer keretei között értelmezhető, hanem egy radikálisan más világban, ahol az államok megszűnnek az elemzés preferált egységeként vagy szintjeként működni. Ilyenképpen pedig az, ami Irakban történik, ennek a nagy globális birodalomnak a szempontjából szinte mindegy. Irak a folyamatokat megzavarhatja, de a birodalom működési elvével szemben nem jelent kihívást. Egy birodalmi struktúrák által meghatározott nemzetközi rendszer (a birodalom és ami rajta kívül esik) ellentéteként értelmezhető a multipolaritás és a káosz fogalma, 2007. nyár-ősz 9
