Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 2-3. szám - ELŐSZÓ - Dunay Pál: A háborúnak nincs vége
Dunay Pál 2. Nem lehet egyértelmű következtetésre jutni a nemzetközi rendszer természetéről. Méghozzá azért nem, mert a globalizáció és a világgazdasági erőviszonyok nem engednek ugyanarra a következtetésre jutni a nemzetközi gazdasági struktúrát illetően, mint amit leszűrhetünk a nemzetközi biztonsági - még inkább pedig a nemzetközi katonai - erőviszonyokból. Nevezetesen, míg előbbi tekintetben az Egyesült Államok csak mérsékelt fölénnyel rendelkezik, utóbbiban az amerikai vezető szerep már hosszú ideje és ma is meghatározó. Ez alapján szűrhető le a következtetés, hogy a nemzetközi biztonság tekintetében a nemzetközi rendszer egypólusú, annak ellenére, hogy az iraki és az afganisztáni konfliktus vélhetőleg ráébreszti az Egyesült Államokat cselekvési lehetőségeinek korlátáira. 3. Ugyancsak nehéz feladat annak meghatározása, hogy a nemzetközi kapcsolatok milyen megközelítése alapján volt elkerülhetetlen az invázió. Ismert amerikai realisták már a háború megindítását megelőzően kifejtették, hogy realista alapon az inváziónak nincs értelme. Mindenekelőtt azért, mert Szaddám Húszéin esetében - figyelemmel a korábbi tapasztalatokra - az elrettentés működik. Ráadásul kellő figyelemmel Irak feltartóztatható, tekintettel egyebek mellett arra, hogy Szaddám Húszéin racionális szereplője (volt) a nemzetközi kapcsolatoknak.2 Mivel pedig az Egyesült Államoknak nem fűződött egzisztenciális érdeke Irakhoz, a katonai fellépés ezen az alapon sem volt igazolható. Mindebből az következnék, hogy az Egyesült Államok által kezdeményezett fellépés a nemzetközi közösség értékei jegyében történt. Ez mind a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása, mind pedig a terrorizmus elhárítása esetében helytálló feltevés lenne. Sajnálatos módon azonban egyik hivatkozást sem sikerült bizonyítani, így az inváziót a liberálisoknak sem sikerült megalapozniuk. Arról már nem is beszélve, hogy a humanitárius intervenciót, amelyet a 2003-ig regnáló iraki rezsim tevékenysége jól megalapozott volna, az ENSZ döntéshozatali folyamatában alulhangsúlyozták. 4. Az, hogy a nemzetközi biztonsági rendszer jellege nem változott meg az iraki konfliktus hatására, még nem jelenti azt, hogy az egypólusú biztonsági struktúra fejlődésén belül ne lehetne azonosítani fejlődési szakaszokat a múltban és vélhetőleg a jövőben is. Az első, a kelet-nyugati konfliktus lezárulása utáni szakasz kialakulatlan volt, mert még nem volt világos, hogy mi fogja összefűzni a nemzetközi biztonsági rendszert. Csak annyit lehetett tudni, hogy az Egyesült Államok fokozatosan meghatározó fölényre tesz szert a világ biztonságában, de abban bizonytalanság uralkodott, hogy mi lesz a meghatározó fenyegetés. Ebben a tekintetben az Egyesült Államok ellen irányuló 2001. szeptember 11-i terrortámadás hozott változást. Ma a nemzetközi biztonsági rendszer meghatározó fenyegetése/kihívása a terrorizmus és - egyes elemzők ettől eltérő következtetése ellenére3 - belátható ideig az is marad. 5. A fenyegetés elsődleges forrásának megváltozása azonban még csak nem is módosította a nemzetközi rend struktúráját. Ebben az iraki - és vélhetőleg az afganisztáni 4 Külügyi Szemle
