Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Garadnai Zoltán: A De Gaulle-i keleti nyitás politika első lépései (1963. január 14.-1963. december 31.)
A De Gaulle-i keleti nyitás politika első lépései (1963. január 14.-1963. december 31.) Garadnai Zoltán A „keleti nyitás" okai A hidegháborús válságok elmúltával a két világhatalom stratégiai/ideológiai versengése mellett az európai államok közötti együttélés és együttműködés igénye is megjelent, amelynek kibontakoztatásában a De Gaulle-i külpolitika úttörő szerepet játszott. A Charles de Gaulle által elképzelt új Európa-politika központi elemét ugyanis az európai enyhülés kibontakozása jelentette, amely a mesterségesen létrehozott katonai-ideológiai tömbök közötti rivalizálás helyett, a nemzetállamok közötti kétoldalú kapcsolatépítés hagyományaira építkezve, az enyhülést, megegyezést és az együttműködést szorgalmazta. Francia felfogás szerint a hidegháború 1962-ben - legalábbis Európán belül - a hagyományos formájában befejeződött, az európai nemzetek már nem akartak háborút, és a konfliktusok helyett az együttműködés új formáit keresték. A hatvanas évek elejére Európában a politikai helyzet megszilárdult, megváltoztathatatlannak tűnt, és az európai államoknak ebben a status cjuóban kellett megtalálniuk a politikai és diplomáciai mozgástér bővítésének lehetőségeit.1 Általánosságban megfogalmazható tehát, hogy francia értelmezés szerint az 1945 utáni Európában a hatvanas évek elejére kialakult egy olyan erőegyensúly, amely az Európa-közi kapcsolatok normalizálását, a békés egymás mellett élés kiterjesztését és egy valódi kelet-nyugati enyhülést eredményezett. Ennek az Európán belüli kelet-nyugati kapcsolatrendszernek a központi (elsősorban politikai-diplomáciai szintű) elemét a német kérdés rendezése, illetve ahhoz kapcsolódóan a kelet-nyugati enyhülés és az európai biztonság megteremtése jelentette. 1963-tól kezdve a francia külpolitika a hagyományos kapcsolatainak (gazdasági, kereskedelmi és kulturális) az újraépítésével kívánta a kelet-közép-európai pozícióit erősíteni, amelyhez a francia-német közeledésben már bevált „détente-entente-cooperation" politika eszköztárát használta. Ehhez a történelmileg (országonként eltérő mértékben ugyan, de elsősorban a kisantant hagyományaira építkezve) kialakult, de 1945/1946 után megszakadt kapcsolatok adták a kiindulási ala172 Külügyi Szemle
