Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 1-2. szám - TÁVOL-KELET - Gergely Attila: A "japán párhuzam" - amerikai nemzetépítés Japántól Irakig
Gergely Attila liktusok szabdalnak szét. Japánban egyetértés volt a nemzeti identitás kérdésében, és jelentős volt a társadalmi összetartás. Ez nyilvánvalóan nincs meg Irakban. • Demokrácia nem virágozhat zűrzavaros körülmények között. Japán olyan hatékony állami intézményekkel emelkedett ki a háborúból, amelyeket a megszálló erők mozgósíthattak. Irakban fájdalmasan hiányoznak a hatékony, érdemelvű és szabály alapú állami intézmények. • A politikai átmenet azokban az országokban lehetett sikeres, amelyek már rendelkeztek hivatkozható demokratikus tapasztalatokkal. Ez igaz Japánra, de aligha mondható el Irakról. • Nagy a kontraszt pszichológiai téren is: a teljes legyőzetés és reménytelenség, amely Japánt áthatotta, mély lelki válsághoz vezetett, egy olyan pontig, ahol az elsöpörte a régi megrögzöttségeket, és az embereket nyitottá tette az újra. Az irakiak soha nem tapasztalták meg a teljes legyőzetésnek és válságnak ezt a sokkját. • A demokratizáció olyan, nemzeti formátumú politikusokat igényel, akik előbbre tudják vinni és közvetíteni képesek a folyamatot. Japánban az, hogy a császár bekapcsolódott a demokráciára való áttérés folyamatába, sok konzervatív japánt is meggyőzött. Irak hiányt szenved ilyen vezetőkben. • Jelentős a különbség a megszálló erők az irányú elkötelezettségében is, hogy végigvigyék a folyamatot. Japánban az amerikai erők készek voltak a hosszú távú erőfeszítésre. Ezzel szemben Bush elnök 14 hónapi megszállás után át akarta ruházni a szuverenitást Irakra. • Végül: a megszálló erőknek viszonylag szabad volt a keze abban, milyen politikát diktáljanak Japánban, de ez teljesen elképzelhetetlen a mai Irakban. Az itt idézett konferenciára 2004 márciusában került sor, de Dower professzoron kívül mások is voltak, akik a „japán párhuzamot" illetően már az iraki hadműveletek elindulása idején hozzá hasonlóan kételyeiknek adtak hangot. Közöttük említhető Douglas Porch, aki a National Interest 2003. nyári számában megjelent tanulmányában39 így írt: „Lehet, hogy Irak amerikai megszállása pontosan úgy halad majd, ahogyan azt az elnök elképzelni látszik. Ezt remélhetjük. De nem sok jó várható attól, ha Németország és Japán 1945 utáni amerikai megszállásáról azt feltételezzük, hogy ihletforrásunk lehet. Minél mélyebbre ásunk ezekben a tapasztalatokban, annál kevésbé időszerűnek és annál inkább kifejezetten átvehetetlennek tűnnek. Valójában lehet, hogy tanulmányozásuk legmegfelelőbb célja annak felismerése kellene legyen, mit ne tegyünk [Irakban], miután az igazi demokrácia útja az 1945 utáni Németországban és Japánban egyáltalán nem volt olyan sima."40 A német eset egyes sajátosságainak taglalása után Porch sarkított retorikával, de lényeges körülményekre mutat rá: „Az igazság az, hogy a két korábbi tengelyhatalom sikeres rehabilitációja kevésbé az amerikai megszállási politikának, mint inkább egy sor más tényező összjátékának 98 Külügyi Szemle
