Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 1-2. szám - TÁVOL-KELET - Gergely Attila: A "japán párhuzam" - amerikai nemzetépítés Japántól Irakig
A „japán párhuzam" - amerikai nemzetépítés Japántól Irakig ország) amerikai megszállása „mindössze" hét évig tartott, szemben a másik „sikeres" ország, Panama összesen több mint 33 évig, a „sikertelen" Haiti húsz évig, a szintén „sikertelen" Nicaragua 18 évig tartó megszállásával. Az idevágó következtetések sorában mind Pei, mind Jennings utal arra, hogy Japán katonai megszállását eredetileg néhány hónapra, legfeljebb (mint Truman elnök) két évre tervezték, de (a császár együttműködését biztosítva is) hét év lett belőle (úgy, hogy 1952, illetve Okinava 1971-ben történő visszaadása óta nem megszállóként ugyan, de az amerikai katonai támaszpontok máig ott vannak Japánban, miként az immár egyesült Németországban is). A RAND Corporation már említett, a japánnal együtt hét amerikai beavatkozást ösz- szehasonlító tanulmánya megállapítja: „eddig egyetlen erőltetett demokratizáció sem vezetett öt évnél rövidebb idő alatt eredményre".21 A kutatást vezető James Dobbins úgy látja, „jó okkal" lehet a japán példát napjaink amerikai nemzetépítési törekvéseivel egy lapon említeni: „Japán és Németország Irakhoz hasonlóan nagyméretű országok, nem úgy mint Bosznia vagy Koszovó", továbbá „Japán és Németország fenntartás nélkül sikernek tekinthető, míg az 1990-es évek beavatkozásai vagy kudarcot vallottak (mint Szomáliában vagy Haitin), vagy csak megszorításokkal tekinthetők sikeresnek".22 A RAND-kötet „a németországinál is gyorsabb és simább sikernek bizonyuló" japán nemzetépítésből levonható tanulságokat a következőkben összegezte: • A demokrácia igenis átültethető a nem nyugati társadalmakba. • A háborús felelősség megállapításának módja hosszú éveken át kihathat a belső politikai dinamikára és a külső viszonyokra. • A fennálló intézmények kooptálása jobban segítheti a nemzetépítést, mint az új intézményeknek a semmiből megkísérelt létrehozása. • Az egyoldalú [értsd: unilaterálisan amerikai] nemzetépítés könnyebben kivitelezhető, mint a multilaterális. • A hatalom-összpontosítás annak érdekében, hogy a gazdaságpolitikai döntéseket egyetlen hatóság hozhassa meg, elősegítheti a gazdaság helyreállítását. • A gazdaságpolitikai döntések végrehajtásának a helyi elitek szintjére történő delegálása jelentős mértékben csökkentheti a változások hatékonyságát. • A fogadó nemzet hosszú távon vett jobbítását célzó idealisztikus reformok időnként elsőbbséget kell adjanak a megszálló hatalom közvetlen globális érdekeinek 23 A tanulmány írói megjegyzik: a japán eset nagyobb hatékonyságának ára is volt. Az, hogy a császárt felmentették a háborús felelősség alól, és hogy a császárság intézményét felhasználták az amerikai megszállási politikában, továbbá a szomszéd államokat nem vonták be a japán nemzetépítésbe, egyben akadályozta is a háborús felelősséggel való belső szembenézést és a külső megbékélést.24 Az Amerikai Nemzetközi Kapcsolatok Történészei 2004. évi konferenciájának Az amerikai külpolitika és a bukott államok: a nemzetépítés történelmi perspektívában című panelje25 a dél-amerikai, a Fülöp-szigeteki, a japán és a vietnami esetek részleteivel és kontrasztjai2006. tavasz-nyár 93
