Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 3-4. szám - EURÓPAI UNIÓ - Paragi Beáta: Az Európai Unió "közös" eszköz- és szereprendszere a közel-keleti konfliktusban
Paragi Beáta zésére, illetve végrehajtásának koordinálására létrehozott AHLC-ben (Ad Hoc Liaison Committee), illetve LACC-ban (Local Aid Coordination Committee) - igyekezett aktívabban részt venni. 1993 és 1997 között lényegében ennyiben ki is merült az EU szerepvállalása (Holland 1997,129. o.). Bár 1996 októberében az akkori ír elnökség idején Franciaország, Olaszország és Spanyolország kezdeményezte, hogy az EU vállaljon az Egyesült Államokéhoz hasonló markáns - de inkább propalesztín - szerepet, a felvetés más tagállamok, valamint az USA és Izrael ellenállásán megbukott (Hill-Smith 2000, 299. és 313. o.). Annyit sikerült „közös nevezőként" elfogadni, hogy az EU létrehozta a közel-keleti békefolyamatért felelős speciális megbízott (különleges képviselő, special envoy) posztját, ezt elsőként Miguel Moratinos (1996-2004) spanyol, majd Marc Otte (2004—) belga diplomata töltötte be.32 A poszt, illetve a Ramalláhban lévő technikai segítségnyújtási iroda létrehozása (EU Commission Representative Office West Bank and Gaza Strip [ECTAO] 1994) annyit mindenképpen jelentett, hogy az uniónak hamarabb volt „nagykövete" a Palesztin (Nemzeti) Hatóság mellett, mint bármely tagállamának. Az 1999-es berlini elnökség csúcstalálkozóján készült záródokumentum negyedik - a közel-keleti békefolyamatra (MEPP, Middle East Peace Process) vonatkozó - alfejezete egyértelműen és első alkalommal fogalmazta meg az demokratikus, életképes, szuverén palesztin állam tárgyalásos úton történő létrehozásának szükségességét.33 Ugyanebben a félévben, a német elnökség idején az EU diplomáciája - és Moratinos személyesen - nagy szerepet játszott abban, hogy nem került sor a palesztin államnak Arafat által ismételten hangoztatott egyoldalú kikiáltására (Steinberg, 1999). Az oslói folyamat víziójának közel-keleti megkérdőjeleződése (1999/2000-2005/2006) nem jelentette az Európai Unió jelenlétének háttérbe szorulását, ellenkezőleg. Brüsszel és a tagállamok többsége próbálta (próbálja) menteni, ami menthető. Az 1990-es években (évektől) bevezetett, egymással részben versengő, részben egymást kiegészítő, esetenként átfedő tarkabarka diplomáciai szereprendszer kiváló lehetőséget biztosít ugyan az „igazságos" európai álláspont hangoztatására, a különböző kultúrájú és mentalitású diplomaták, szakértők eszmecseréjére, a konfliktus oslói típusú megoldása, de újbóli elmérgesedésének megakadályozása tekintetében sem bizonyult egyik sem hatékonynak. Az EU egymással (is) versengő (vagy egymást kiegészítő?) összetett diplomáciai eszközrendszere A CFSP koncepciójának megfelelően EU-n belül két tisztség - az Európai Bizottság külkapcsolatokért felelős biztosa, illetve a második pillért képező közös kül- és biztonságpolitika (CFSP) mindenkori megszemélyesítője - az EU külpolitikai (így a Közel- Kelettel kapcsolatos) állásfoglalásainak megfogalmazója. A politikai döntéseket (közös álláspontokat, akciókat) a CFSP közel-keleti vonatkozásában az általános ügyekért és külkapcsolatokért felelős miniszteri szintű tanácsok (GAERC, illetve ÁKUT), illetve az Európai Tanács csúcstalálkozóin fogalmazzák meg (ezek sikere, illetve hatékonysága az 58 Külügyi Szemle
