Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 3-4. szám - EURÓPAI UNIÓ - Paragi Beáta: Az Európai Unió "közös" eszköz- és szereprendszere a közel-keleti konfliktusban
Az Európai Unió „közös" eszköz- és szereprendszere a közel-keleti konfliktusban előkészítés minőségétől nagy mértékben függ). Az EU egészének a nevében az elnökséget betöltő ország nyilatkozhat; nemzetközi fórumokon szintén a mindenkori elnökséget adó tagállam jogosult felszólalni. Harmadik államokkal az EU-trojka jogosult a közel-keleti helyzet vonatkozásában tárgyalni. Az unió hivatalos kétoldalú kapcsolataiért - Tel-Avivban és Ramalláhban - az EB képviseletében kinevezett nagykövet felel, aki mellett (EiT által biztosított mandátum alapján) létezik az EU közel-keleti megbízottjának tisztsége (special envoy) is. Ezen kívül az Európai Bizottság felelős a humanitárius és fejlesztési koncepciók, jelentések kidolgozásáért, végrehajtásáért is. 1. Az EU/EB kétoldalú kapcsolatai Izraellel és a Palesztin Hatósággal.34 Az Európai Unió 1995- ben kötött - a meginduló Euro-Mediterrán Együttműködés elvi keretein belül - társulási megállapodást Izraellel (életbe 2000-ben lépett, nem utolsósorban a francia ratifikáció elhúzódása miatt), majd hasonló (átmeneti társulási) megállapodást kötött a PFSZ-szel a Palesztin Hatóság létrehozását követően (1997-ben). Az EU-Izrael megállapodás korábbi szerződéseket váltott fel, az 1975-ben Tel-Avivban aláírt úgynevezett együttműködési, illetve azt megelőző 1964-es preferenciális kereskedelmi megállapodást. Ezen elsősorban kereskedelmi-gazdasági vonatkozású szerződésnek komoly jelentősége van (lehet) a felek közötti általános nemzetközi kapcsolatok, illetve az EU érdekeinek érvényesítése szempontjából. A Közel-Keleten azonban az unió - például Közép- Európa csatlakozni kívánó államai körében sikerrel alkalmazott - szükségletektől függően alkalmazott „szankcionáló-jutalmazó" (sticks and carrot) politikája már csak azért sem lehet sikeres, mert reális csatlakozási esélye a térségbeli államoknak, még Izraelnek sincs (Newman-Yacobi 2004; Shalabi 2004). A gazdasági kapcsolatok kiterjedtsége folytán (Izraelnek az EU a legnagyobb kereskedelmi partnere) kézenfekvő lenne a gazdasági szankciókkal való európai „fegyelmezés" alkalmazása. Ez a lehetőség azonban az eddigiekben komolyan nem merült fel, annak ellenére sem, hogy erre a szerződés tartalma alapján az emberi jogok megsértésének megállapítása esetén az EU-nak lehetősége lenne. Számítások szerint például a megszállt területeken létesített telepektől az unióba irányuló kereskedelem értéke mintegy kétszázmillió dollár évente (Lagerquist 2003). A Palesztin Hatóság (és az EU közvetlen kapcsolatai) vonatkozásában a helyzet any- nyiban komplikált, amennyiben az 1994-ben aláírt - a Palesztin (Nemzeti) Hatóságot (PH) „életbe léptető" szerződés negyedik számú mellékletét képező - az Izrael és a PH közötti pénzügyi-gazdasági kapcsolatokat szabályozó párizsi protokoll formálisan is vám- és pénzügyi uniót intézményesít a két entitás, Izrael állam és az annak ez által elvi részét képező autonómia, a Palesztin Hatóság fennhatósága alatt álló területek között (ez korábban is létezett, de egyoldalúan). Ebből következően minden Izraelre gyakorolt káros vagy kedvező, szándékolt vagy nem tervezett gazdasági, pénzügyi hatás - akár a kereskedelmi és fizetési mérleg egyensúlyát, akár a gazdasági növekedést vagy az árfolyam alakulását befolyásolja - automatikusan hat az abba ágyazott palesztin gazdaságra is.35 2006. ősz-tél 59
