Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 3-4. szám - EURÓPAI UNIÓ - Paragi Beáta: Az Európai Unió "közös" eszköz- és szereprendszere a közel-keleti konfliktusban
Az Európai Unió „közös " eszköz- és szereprendszere a közel-keleti konfliktusban megoldásában, a zsidó telepek béke {ltjában álló akadályának mivolta - az azóta eltelt két és fél évtizedben sokat nem változtak, inkább konszolidálódtak. A soros elnökséget záró tanácsi üléseken (elnökségi záródokumentumokban) - az aktuális eseményekre való reflektálás mellett - időről időre kifejezik a palesztin állam létrehozására vonatkozó igényt, hangsúlyozva ugyanakkor Izrael biztonságos határok között való létezésének jogát. E két elv egyidejű (illetve azonos területen történő...) érvényesíthetősége máig nagy kérdés. Kétségtelenül „európai" szemléletet, értékrendet tükröz, a fennálló konfliktusok rendezhetőségébe vetett hitet, illetve a tárgyalásos úton való megoldásuk szükségességét. Ugyanakkor a végrehajtáshoz szükséges feltételrendszert - politikai akaratot, kompetenciákat és eszközöket - máig nem sikerült felmutatni. Sem a két közvetlenül érintett félnek, sem az azt megfogalmazó és szorgalmazó uniónak, sem a nemzetközi közösség egészének vagy bármely tagjának. Az EU II. pillére által teremtett további lehetőségek és korlátok (1993-) Az EGK kezdetben - ezen a néven jellegénél fogva később sem - nem rendelkezett önálló külpolitikával. A klasszikus arab-izraeli konfliktus évtizedeiben (1948-tól az 1970-es évek végéig) a helyzet egyébként is inkább olyan háborúk sorozata volt, amelyben részt vett Izrael, az arab államok (1956-ban Franciaország és az Egyesült Királyság is), de nem nagyon volt sem szükség, sem lehetőség az egységes európai részvételre. Egyrészt abban a korszakban nem léteztek az egységes európai (külpolitikai) álláspont kialakításának feltételei (döntéshozatal, intézményrendszer, mechanizmusok), másrészt közvetítőként elsősorban az Egyesült Államok, esetleg más államok (Románia, Marokkó, Ausztria20) jöhettek szóba, de azok is szuverén minőségükben, nem pedig egy nagyobb közösség tagjaiként. A tanulmány terjedelme, de témája sem teszi lehetővé a közös európai külpolitika kialakulásának, szakaszainak, döntéshozatalának, eljárásainak, intézményrendszerének áttekintését, ezek időbeli (és szerződésekben rögzített) változásait. A közös külpolitika - az egyszerűség kedvéért a továbbiakban az 1992-es maastrichti, illetve 1997-as amszterdami szerződés által az EU második pilléreként rögzített és részletezett CFSP (közös kül- és biztonságpolitika) kifejezést használjuk - részben a megváltozott nemzetközi körülményeknek (ezen belül is a hidegháború felbomlását követő kelet-közép-európai eseményeknek), részben az EU mindenkori bővülésének, a tagállamok növekvő létszámának és az ezzel párhuzamosan növekvő újabb és újabb (nemzeti, nemzetállami történelmekben gyökerező) érdekek mentén fejlődik. Ahogy bővül az EU, úgy kell a közös külpolitikába is integrálnia, beépítenie - és a meglévőkkel összehangolnia - mindazokat a tagállami érdekeket, amelyek az adott állam és a „külvilág" egyes régiói, térségei, államai között évtizedek, évszázadok óta fennállnak (vagy sem)21. Az EU-t, illetve annak idején az EGK-t gazdasági érdekek mentén tudták létrehozni. A később belpolitikai, illetve külpolitikai irányba (is) táguló-mélyülő integráció lehetőségei (és korlátjai) abból adódnak, hogy az egyes tagállamoknak milyen jellegű 2006. ősz-tél 55
