Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 1-2. szám - TÁVOL-KELET - Tálas Barna: Kína - a 21.század leendő hiperhatalma
Tálas Barna Mao Ce-tung a KKP élére kerülése óta tartott Sztálintól, mint a SzK(b)P és a Komintern teljhatalmú és megfellebbezhetetlen tekintélyű vezetőjétől, aki az idő tájt már egy ideje ugyancsak a marxizmus alkotó továbbfejlesztőjének a szerepében tetszelgett. Pedig a szocializmus építésének 1928 és 1935 közötti, de még inkább a későbbi években szerzett szovjet tapasztalatai a külső megfigyelőknek meglehetősen kiábrándítók voltak. A Marx és Engels elméleti munkáit mélyebben ismerő és reálisan gondolkodó marxisták számára már korábban is világos volt, hogy valójában a szociáldemokratákat opportunistáknak és revizionistáknak bélyegző Lenin revideálta a marxi-engelsi tudományos szocializmus alapvető tételeit. Az 1930-as évek végére azonban még ennél is nyilvánvalóbbá vált, hogy Sztálin - a marxizmus marxizmus-leninizmussá történő „továbbfejlesztésével"- a Marx és Engels által kialakított dialektikus és materialista történelmi szemléletet és a társadalmi formák történelmi fejlődésének a tanulmányozása alapján kidolgozott formációelméletet a feje tetejére állította, s gyakorlatilag a metafizikus, szubjektív idealista és voluntarista dogmák gyűjteményévé silányította. Sztálin nem kevesebbet állított, mint hogy a kapitalizmust történelmileg meghaladó szocialista és kommunista társadalmat- a kifejlett árutermelést és a világméretűvé vált kapitalizmus történelmi fejlődési szakaszát átugorva - akár egy feudálkapitalista és prekapitalista maradványokkal terhelt kisparaszti országban is fel lehet építeni. Ehhez ugyanis nem kell más, mint egy forradalmi élcsapat pártnak - fegyveres puccsal vagy egy polgárháborúban aratott katonai győzelemmel - megszereznie a politikai hatalmat, s e hatalom birtokában „kisajátítani a kisajátítókat", azaz a magántulajdont állami vagy kollektív tulajdonba vennie és rendeletileg megszüntetnie. A sztálini marxizmus-leninizmus szerint tehát a társadalmi formák fejlődésében nem a termelőerők fejlettsége a meghatározó, hanem a rendeletileg vagy erőszakkal kialakított termelési viszonyoké, ezen belül is elsősorban az állam által önkényesen szabályozott tulajdonviszonyoké, vagyis nem a gazdasági alap, hanem a politikai és jogi felépítmény és annak is a legaktívabb és leghatékonyabb eleme: a párt által közvetlenül irányított és ellenőrzött államhatalom. Sztálin életében Mao nem merte saját nézeteit a „nagy Sztálinénál" autentikusabb marxista-leninistának beállítani, s ezért az 1949 végén és 1950 elején tett moszkvai látogatásakor minden ellenkezés nélkül hozzájárult, hogy korábbi munkáit egy kínai és szovjet „szakértőkből" álló szerkesztői bizottság vizsgálja felül ideológiai szempontból, és készítse elő az ezekből összegyűjtött válogatott műveinek kínai és orosz nyelven egyidejűleg megjelenő kiadását. Ezek a módosítások - egytől egyig - Maónak az új-demokratikus forradalomról és a társadalmi és gazdasági rend viszonyairól vallott elveinek a tisztázására, vagyis a munkásosztály vezető szerepének és a munkás-paraszt szövetség jelentőségének a hangsúlyozására és a nemzeti burzsoázia forradalmi szerepének és a magántőkés vállalkozások gazdasági szerepének a csökkentésére irányultak. Ennek ellenére Mao Ce-tung még 1949 után is évekig kitartott a kínai forradalom és a kínai társadalomépítés új-demokratikus és az új államhatalom népi demokratikus dik32 Külügyi Szemle
