Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 1-2. szám - ELMÉLET - Marton Péter: Államkudarcok, elrettenthetetlenség, ellenséges hátországok - Empirikus felfedezőúton Cooper világaiban
Államkudarcok, elrettenthetetlenség, ellenséges hátországok Az államkudarc-kutatásban tehát azok az esetek relevánsak, amikor az elrettentés az adott állam gyengesége miatt nem működik. Vagyis az olyan helyzetek, amikor az államok közössége, az államok egy-egy csoportja, vagy akár egyetlen állam kénytelen tapasztalni, hogy bizonyos folyamatoknak nem tudja elejét venni annak az államnak az elrettentésével, melynek területén a kérdéses folyamat végbemegy. Gondolhatunk itt például kábítószer-termelésre vagy terrorista kiképzőtáborok létrejöttére a kérdéses állam határain belül. Az elrettentés működésképtelenségének magyarázatául az ilyen állam - akár politikai korrupcióból, akár erőforrásainak szűkösségéből, esetleg a kettő együtteséből következő - gyengesége szolgálhat, vagy az, ha az államterület egy része felett a nemzetközileg elismert kormányzat helyett valamilyen nem állami szereplő, a klasszikus képlet szerint a kormányerőkkel szemben álló felkelőerő gyakorol ellenőrzést. A kérdéses állam tehát egyszerűen nem képes a fentebb leírt ideális elrettenthető, terület-ellenőrző egységként működni. Jelen tanulmányomban olyan eseteket veszek szemügyre a kilencvenes évekből és a közelmúltból, melyekben az a közös, hogy ezekben egy állami szereplő valamelyik vele szomszédos állam területén menedéket lelő, azt „hátországnak", logisztikai bázisnak használó nem állami szereplővel állt - illetve némelyik esetben máig áll - szemben, és a kérdéses, vele szomszédos állam nemzetközileg elismert vezetésének esetleges szolidaritása mellett sem számíthatott annak részéről jelentékeny közreműködésre az ellenséges nem állami szereplő leküzdésében. Célom az állami szereplők reakcióinak megfigyelése az ilyen esetekben, ezeknek a reakcióknak az összehasonlítása és következtetések levonása a bekövetkezett intervenciók normatív kontextusára vonatkozóan. Az elrettentés értelmezése Az Oxford Concise Dictionary of Politics 1996-os kiadása szerint az elrettentés „törekvés más szereplők (actors) magatartásának ellenőrzésére fenyegetések alkalmazásával".8 Igen tág értelmezést ad tehát, ugyanakkor megjegyezve, hogy „mivel az elrettentés elmélete javarészt a hidegháború alatt formálódott ki, ezért főként kétszereplős kapcsolatokban értelmezik, figyelmen kívül hagyva az elrettentés logikájának működését egy multipoláris közegben".9 Katona szerzők, mint például Goodpaster, Nelson és Deitchman is minden további nélkül elfogadják az „elrettentés" tág értelmezését, miszerint az nem más, mint „korlátozni valakit valaminek a megtételében, illetve megakadályozni abban", méghozzá úgy, hogy ennek során „a katonai erő alkalmazása [...] csak az egyik eszköz a diplomáciai, gazdasági, politikai és katonai természetű lépések közül, amelyek célja a nemzetközi interakció alakulásának befolyásolása oly módon, hogy ennek az interakciónak az érdekeinkkel ellentétes kimeneteleit elkerülhessük".10 A szerzőhármas definíciójában figyelemre méltó a „nemzetközi interakció" kifejezés. 2006. tavasz-nyár 143
