Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 1-2. szám - TÁVOL-KELET - Csoma Mózes: Dél-Korea: a pártpolitikai konfliktusok és a félsziget megosztottsága
Dél-Korea: a pártpolitikai konfliktusok és a félsziget megosztottsága tekinthető Kjongszang tartományhoz kötődnek. Ez a terület az északnyugatról délkeletre tartó fontos útvonalak (Phenjan-Szöul-Puszan) miatt évszázadok óta a kézműipar és a kereskedelem központja. A katonai diktatúrával szembeni tömeges diáktüntetések szellemi vezetőjének tekintett képviselők viszont az ország egyik legfejletlenebb régiójaként számon tartott Dél-Csolla tartományból származnak. Ez a terület kívül esik a fenti útvonalakon, emiatt lakóinak évszázadokon keresztül a mezőgazdaságból kellett megélniük. A közélet megosztottságának talán legmélyebb törésvonala azonban az északi testvérországhoz fűződő viszony kapcsán jött létre. 1961 májusának végén még úgy tűnt, hogy a katonai kormányzat hajlandó lesz a közvetlen párbeszéd megkezdésére.4 A katonatisztek szigorú antikommunizmusa azonban lehetetlenné tette a komolyabb tárgyalásokat, ráadásul a hatvanas évek végén ismét kiéleződött a helyzet a félszigeten. 1968 januárjában ugyanis egy észak-koreai kommandó csaknem elfoglalta a szöuli elnöki rezidenciát. A harmincegy fős csoportot csak a rezidencia közvetlen közelében tudta feltartóztatni a déli államhadsereg. Pár hónappal később pedig a félsziget keleti részén lévő Ulcsin és Szamcshok települések térségében tizenöt fős csoportokba szervezett diverzánsok szálltak partra. A civil ruhát viselő katonák megpróbáltak elvegyülni a helyi lakosság közt, de rövidesen felfedezték őket. A déli államhadsereggel vívott tűzharcban a diverzánsok nagy része meghalt, illetve néhányukat sikerült élve elfogni. A szöuli elemzők szerint az akció célja a gerillaháború előkészítése lett volna.5 A katonai kormányzat fenyegetettségérzetét növelte, hogy a phenjani agitáció folyamatosan harsogta: 1972 áprilisában Kim ír Szén (Kim Il-sung) hatvanadik születésnapját már Szöulban fogják ünnepelni. A fenti események évtizedekre visszavetették a katonai kormányzat tárgyalókészségét. 1972 júliusában a két országrész képviselői közös nyilatkozatot adtak ki ugyan a majdani egyesítés alapelveiről, de a szétszakított családok újraegyesítését célzó vöröskeresztes tárgyalások rövid úton megszakadtak. A katonai kormányzat határozottan elutasította a demokratikus ellenzék békülékeny javaslatait, sőt a vezetőket nemegyszer hazaárulónak bélyegezte. „Mivel szószólója voltam a békés párbeszédnek és az eszmecserének, rögtön megvádoltak, hogy úgy táncolok, ahogyan Kim ír Szén észak-koreai vezér fütyül" - írta Kim De Dzsung egy későbbi könyvében.6 A helyzetet tovább bonyolította az, hogy a hetvenes évek közepén államellenes tevékenység vádjával halálra ítélt ellenzéki vezető védelmében az észak-koreai agitáció nagyarányú szolidaritási mozgalmat indított. Kim De Dzsung nevét így átmenetileg több szocialista brigád és egy vagongyár vette fel.7 A legendás ellenzéki vezető az amerikai emigrációban ismerte fel a reális veszélyt, hogy az elnyomott néptömegek radikalizálódása egy felkelés kirobbantására bíztathatja az északi vezetést. A vietnami egyesülés megismétlődésével fenyegető helyzet megoldására csupán egyetlen lehetőséget látott: „Kizárólag egy demokratikus kormánynak lenne elegendő tekintélye, az volna eléggé szuverén és magabiztos ahhoz, hogy békés párbeszédet kezdjen Észak-Koreával, békét teremtsen a félszigeten, és elindítsa az újraegyesítési folyamatot" - mondta egy nyilatkozatában.8 2006. tavasz-nyár 129
