Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 1-2. szám - TÁVOL-KELET - Hernádi András: Az Európai Unió 2004-es bővülése - japán szemmel
Hernádi András is, hogy a juste retour elve alapján esetleg részt követelnének a [védelmi] ipar hozadéká- ból. Ez lelassíthatja a folyamatot, és kedvezőtlen hatást gyakorolhat az Egyesült Államok kapacitásaihoz való felzárkózásra. Ezért be kell vezetni a rugalmas integráció koncepcióját. A jelenlegi döntéshozatali rendszer azonban a »strukturált együttműködésen« alapszik, ami kizárja azokat a tagországokat, amelyeknél a[z együttműködéshez szükséges] szándék vagy éppen a kapacitások nincsenek meg. Ez a struktúra azért nem megfelelő, mert fokozza a kisebb tagországok, így az új tagok elégedetlenségét, és bonyolultabbá teszi a döntéshozatal folyamatát. Az volna fontos, hogy miközben a nagyobb tagországok támogatják a védelmi képességeik növelését célzó programjaikat, egy olyan rendszerre is szükség lenne, amely iparági ösztönzőket vetne be a kisebb tagállamok iparági és technológiai igényeinek kielégítése érdekében" [a kiemelések tőlem - H. A.]. Kalinyingrád dilemmáit elemezve Hasumi [2004, 315-316] kifejtette: „Az EU azzal a kérdéssel találta szembe magát, hogy hogyan valósíthatja meg a keleti bővítést egy, az EU és Oroszország közötti választóvonal kialakítása nélkül." A probléma forrását az jelenti, hogy „egyfelől [az EU] a majdani tagországoktól elvárja a határok megerősített ellenőrzését a külterületekkel szemben. Másfelől viszont szorosabb együttműködésre törekszik Oroszországgal". Más szóval, „Kalinyingrád [...] orosz enklávé lesz a kibővült unión belül, amelyet a schengeni határok vesznek körül, így a külföldieknek többletnehézségekkel kell majd számolniuk. [...] Kalinyingrád eljövendő fejlődése szorosan kapcsolódik egy az EU és Oroszország közötti Közös Európai Gazdasági Teret is magába foglaló tágabb Európa kiépítéséhez. [...] Egy olyan kísérleti régió szerepét játszhatná, amelyben az EU és Oroszország megvitatná a közös érdekeiket érintő kérdéseket, és a gyakorlatban valósítaná meg együttműködését. Napjainkban az EU és Oroszország mind közelebbi partnerei egymásnak egy tágabb Európa keretében." Hasumi végül kijelentette: „Az Északi Dimenzió koncepcióját a jövőben az európai FÁK-országokkal (Ukrajnával, Fehéroroszországgal és Moldáviával) való együttműködésre lehetne alkalmazni." Ami az EU migrációs politikájának a bővítéssel összefüggő stratégiai aspektusát illeti, Okabe [2004, 317] szerint „a legtöbb tagország az új tagokat nem mint »munkaerőt küldő«, hanem »munkaerőt tranzitáló« nemzeteknek tekinti; az újonnan belépőket felkérték, hogy a határaikon kiutazókat szigorú ellenőrzés alá vonva akadályozzák meg a hirtelen és korlátozás nélküli illegális beutazásokat a kibővülő EU-ba." Tanaka Szoko, a Chuo Egyetem professzora egy a szerzőnek írt levelében így fogalmazott: „Az új Európához való visszatérés [tudniillik a kelet-közép-európai volt szocialista országok belépése az unióba] természetes folyamat volt. Az amerikai és a japán vállalatok számára meglehetősen hasznos, hogy az EU a kelet-közép-európai országokat is magába foglalja, mert így ezekben is jó kormányzásra számíthatnak. Sokkal jobbra, mint amikor a Szovjetunió irányítása alatt álltak. [...] A »csendes kibővülést« jól tükrözi, hogy a dolognak mennyire csekély az irodalma Japánban." Majd még hozzátette: „Gazdasági értelemben a kibővülés igen sikeres volt, figyelembe véve a kelet-közép120 Külügyi Szemle
