Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - VITA - Dunay Pál: Nem értünk egyet
Nem értünk egyet apparátus jelentős része a zűrzavar évei után örömmel fogadta megérkezését. így jóval kisebb változtatásokra volt szüksége, mint az 1990-ben hivatalba lépő kormánynak. Inkább csak az Antall-kormány idején marginalizált szakembereket kellett visszahoznia, magasabb beosztásokba helyeznie ahhoz, hogy javuljon a helyzet, még ha a megosztott, gyanakvással teli minisztérium hangulatát nem is sikerült teljesen rendbe hoznia. Jeszenszky Géza szerint „nem az előélet, hanem a rátermettség és a teljesítmény volt személyzeti politikánk vezérelve" (282. o.). Nemtelen vita volna belemenni egyes személyek értékelésébe. Kétségtelen, hogy tehetséges szakemberek is érkeztek a Bem rakpartra, s távoztak onnan tehetségtelenek is. Az a fekete-fehér kép, amelyet Jeszenszky Géza festeni próbál, azonban aligha felel meg a valóságnak. Egyes nagyköveteket azért mozdítottak el állomáshelyükről, mert a kormányfő egykori cserkésztársa „kinézte" a helyet magának, vagy mert egy hadifogságban meghalt magas rangú katonatiszt gyermeke úgy gondolta, nyelv- és országismerete egy bizonyos nagyköveti posztnak a betöltésére alkalmassá tenné őt. S ez nem jelenti azt, hogy az ilyen sajátos módon állomáshelyre került egyik-másik nagykövet ne végezhetett volna jó munkát. Azt, hogy mennyire nem felelnek meg Jeszenszky Géza szavai a valóságnak, talán jól megvilágítja egy eset. A diplomáciában teljesen járatlan - az Antall-kormány által frissen kinevezett - nagykövet, miután a fogadó országban túlesett a bemutatkozó látogatásokon, táviratban jelentette haza állomáshelyéről, hogy megállapította, a feladatának ellátásához „túlképzett". Ezt még a tervező-elemző és információs főosztály azóta már a konzervatív oldalon elkötelezetten betagozódott akkori vezetője is annyira abszurdnak találta, hogy megjelentette egy jelentésekből és táviratokból összeállított szilveszteri válogatásban. Szóval talán jobb lett volna azt írnia az egykori külügyminiszternek, hogy az Antall- kormánynak az volt a szándéka, rátermett szakembereket vonjanak be a közigazgatásba. Ez pedig részben sikerült, részben pedig nem. De készen állok arra, hogy megvitassuk, a külügyi szolgálat jelenlegi állapotában mi az, ami mindkettőnket aggaszt. Ennek kiindulópontja szerintem az lehetne, hogy a diplomáciai munka eredménye rendkívül nehezen mérhető, és emiatt a munka helyébe sokszor a helyezkedés, a magamutogatás lép. Ehhez járul még az, hogy egy politikailag a végletekig megosztott országban nagy a külügyi apparátus megosztottságának veszélye is. Mindezt csak fokozza, hogy a rendszervált(oz/tat)ás óta minden kormány olyan mértékű lojalitást várt el az ott dolgozó köztisztviselőktől, ami átpolitizálta az egész rendszert. A politikai erőviszonyok eddig négyévenként bekövetkező átrendeződése zivatarként söpört végig a minisztériumon, és elbizonytalanította az apparátust. A helyzetet súlyosbította, hogy gyakran emelkedtek vezető köztisztviselői beosztásba olyan emberi fogyatékosságokkal rendelkező személyek, akik funkciójukat hatalomgyakorlásként, nem pedig feladatellátásként élték meg. A Vart pour Vart hatalomgyakorlás fokozta a bizonytalanságot. Márpedig a szociológusok a megmondhatói annak, hogy a stabilitás hiánya minden rendszerben rontja a feladatellátást. Mindennek az a következ2005. ősz-tél 287
