Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - VITA - Dunay Pál: Nem értünk egyet
Dunay Pál ménye, hogy végtelenül lassan és visszaesésekkel tarkítva halad egy politikailag semleges köztisztviselői/diplomáciai kar kialakítása. Voltak, vannak és vélhetőleg lesznek is szárnyaszegett kísérletek a helyzet megváltoztatására, de ezek a közeli jövőben nem vezethetnek sikerre, mivel a tárca köré nem lehet falat emelni. Ami immáron Jeszenszky Gézának írásba most először foglalt, rám vonatkozó személyes megjegyzéseit illeti, azokra egyszer illő válaszolnom. Korábban ezeket fogadásokon való sorbaállások közben az idő elütésére korlátozta, s csak szóban osztotta meg olyanokkal, akik kíváncsiak voltak rá. 1. Úgy véli, sértettség motivál azért, mert 14 évvel ezelőtt elbocsátottak a Külügyminisztériumból. Kockázatos azonban olyan valakinek a feltételezett érzéseiről nyilatkozni, akivel az ember 14 esztendeje még csak nem is beszélt. Nem hiszem, hogy megalapozott az a nézet, ami hallgatólag abból indul ki, hogy az elmúlt majd másfél évtizedben mindig ezen rágódtam. 2. Elbocsátásomra olyan emberekkel együtt került sor, akiknek többségét okom van tisztelni, becsülni. Olyanok is voltak közöttük, akik évtizedeket töltöttek a magyar diplomáciában. Sokkal jobban aggasztott az, ami velük történt, mint ami velem. 3. Arra vonatkozóan, miszerint rövid külügyminisztériumi pályafutásom idején - súlyos szereptévesztéssel - köztisztviselő létemre kívülálló értelmiségi bírálóként viselkedtem, s ezért kellett távoznom (278. o.), érdemes megjegyezni, hogy abban a rövid időben, amíg a Külügyminisztériumban dolgoztam, gondosan elzárkóztam attól, hogy bármi olyat tegyek, ami státusommal összeegyeztethetetlen volt (például nem adtam tanácsot más politikai erőnek). Ha ma minden köztisztviselő hasonlóképpen járna el, az ellenzéki pártok képviselői - információ híján - sok esetben partra vetett halként tátognának. Azt pedig inkább aggasztónak, mintsem követendőnek tartom, hogy amikor a minisztériumon belül valaki egyes döntések kedvezőtlen hatásaira felhívja a figyelmet, azt támadásnak, vádaskodásnak tekintik, nem pedig az adott személy munkaköri kötelességének. 4. Mindebből leszűrve a következtetést: sértettség soha nem munkált bennem, s az esetet egy napfényes decemberi délutánon a Ferenciek terétől a József nádor térig sétálva rendeztem magammal. Arra a következtetésre jutottam, hogy az ország jobb sorsa és a racionalitás mellett elkötelezett emberként köztisztviselői szerepet csak akkor szabadna vállalnom, ha az adott kormányzat politikájával - vagy legalább annak a szektornak a politikájával, amelyben dolgozom - maradéktalanul egyet tudok érteni. Meggyőződésem, hogy a demokratikus közéletnek csak jót tesz, ha nyilvános vitákban tisztázzuk, miért nem értünk egyet. Ebben a vitában az objektív okok feltárása, nem pedig megalapozatlan szubjektív feltevések szajkózása segít. Az bizonyos, mindannyiunk érdekében áll, hogy Jeszenszky Géza megírja azt a monográfiát, ami segít a demokrácia első évei külpolitikájának jobb megértéséhez.4 Még akkor is gazdagítani fogja ismereteinket, ha értékelésével - félő - sok esetben nem lesz majd mód egyetérteni. Összefoglalva: Jeszenszky Géza figyelme megtisztelő, kutatási módszerei viszont aggasztók, következtetései pedig lesújtok. 2 88 Külügyi Szemle
