Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - VITA - Dunay Pál: Nem értünk egyet
Dunay Pál ban. Nem akarja megérteni, hogy az üzenetközvetítés több csatornán zajlik, s az üzeneteket megértésük érdekében szintetizálni kell. 2. Jelét adja annak, hogy formájuk miatt - mindennemű diplomáciai tapasztalat híján - nem tudott „dekódolni" bizonyos üzeneteket. Hiszen azt aligha várhatta, hogy tárgyalópartnerei Nyikita Szergejevics Hruscsov legendás példáját követve cipőjükkel az asztalt verve adják jelét elégedetlenségüknek. De vegyünk egy példát. Jeszenszky Géza egy Jugoszlávia etnikai összetételét mutató térképpel érkezik a jugoszláviai rendezésen munkálkodó Lord Carringtonhoz, s kezdi el magyarázni, hogy a határok (a volt Jugoszlávia egykori belső határai) kisebb „korrekciója" megoldhatóvá tenné a jugoszláv válságot, s segítene egyben egy kicsit a Vajdaság magyarlakta részének Magyarországhoz való visszakerülésében. Partnere érdeklődéssel hallgatja a kiérleletlen revansista gondolatokat. Ennek befejezésekor megköszöni a kimerítő tájékoztatást, majd megjegyzi, ő mindezt érti, de hadd hívja föl a figyelmet arra, hogy az etnikailag vegyes övezetek sora a határmódosítás nyomán sajnos más etnikai konfliktusok veszélyének keletkezéséhez vezethet. Aki ezekből a szavakból nem érti meg, hogy javaslatát ott helyben utasították el, az vélhetőleg sorozatosan nézett nehézségekkel szembe akkor, amikor a Magyar Köztársaságot képviselte. S itt érkezünk el ahhoz, amiben a helyzetünk eltér. Nem vagyok és soha nem is voltam politikai szereplő, sőt immáron maholnap tíz esztendeje nem is élek Magyarországon. Következésképpen nekem sem emberek befeketítése, sem a „szerecsenmosdatás" nem feladatom. Arról értekezem, amit látok, azt írom, amit a tények diktálnak és amiről meg vagyok győződve. Jeszenszky Gézának azt a dilemmát nem sikerült feloldania, amikor számítógépe elé ült, hogy milyen helyzetből kíván reflektálni. Abból, amelynek célja az, hogy magát és elvbarátait a lehető legjobb színben tüntesse föl vagy a szándéka szerint tudós-történészéből. Jeszenszky Géza írásának van egy figyelmet érdemlő harmadik vonulata. Tesz néhány olyan szubjektív megjegyzést, amit nem lenne szerencsés válasz nélkül hagyni. Ezek egyaránt vonatkoznak a Külügyminisztérium és a magyar külügyi-diplomáciai apparátus állapotára és személyemre. Ami az előbbit illeti, Jeszenszky felhívja a figyelmet arra, hogy „aki ismerte az 1990 előtti gárdát, az a jól képzett szakértők mellett az elvtelen opportunisták, hízelgők, sef- telők és alkoholisták nagy számáról is tudott". Ugyancsak felhívja a figyelmet az új kormány iránti „politikai lojalitás" hiányára. Van ebben igazság, pontosabban féligazság. Visszatekintve a magyar diplomácia elmúlt másfél évtizedére, azt lehet látni, hogy kivétel nélkül mindegyik kormány kísérletet tett arra, hogy politikai protezsáltjait behozza a külügyi apparátusba. Az 1990-ben hivatalba lépő kormánynak egyetlen „előnye" volt. A rendszervált(oz/tat)ás tényére hivatkozhatott, ami kétségtelenül több volt, mint egyszerű kormányváltás, s így indokolhatta azt, hogy az európai demokráciákban megszokott mértékűnél kiterjedtebb személyi változásokat kezdeményez. Az 1994-ben hivatalba lépő szocialista-liberális kormánynak az volt a szerencséje, hogy a külügyi 286 Külügyi Szemle
