Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Himmler Tamás: A lengyel külpolitika útjai az 1930-as években
Himler Tamás külpolitikai törekvésekre. A román-szovjet egyezmény eredeti tervezete kiegészítője lett volna a francia-szovjet megállapodásnak, ugyanúgy, mint a cseh-szovjet szerződés. Értelemszerűen a németek ellen irányult volna. A szovjeteknek azért volt szükséges a szerződés létrehozása, mert hiába írták alá 1936-ban Csehszlovákiával a kölcsönös segélynyújtási szerződést, sem a lengyel, sem pedig a román kormány nem volt hajlandó megadni az átvonulási jogot. A németek nyomására azonban Titulescu a szovjet csapatok átvonulásáról szóló cikkelyt megváltoztatta úgy, hogy Románia azt csak akkor engedélyezi, ha egy harmadik állam is támadó félként lépne fel, így pusztán német támadás esetén a szovjetek nem haladhattak volna át a román területeken.73 A lengyel külpolitikai vezetés, élén Beckkel, mindent megpróbált, hogy elmozdítsa helyéről Titulescut. A külügyminiszter elmozdításának kulcsa a román király lehetett, aki a lengyelekhez hasonlóan nem fogadta szívesen Románia közeledését a Szovjetunióhoz. A lengyel kormány kezdetben óvatos lépésekkel próbált hatni a román közvéleményre és a hatalmon lévő körökre. Ilyen volt például a román tengerészeti ünnepségen történt eset, amikor Ruppcrt és Wieczerkowicz lengyel tábornokok az ünnepségre a Tengeri Liga díszes bronzkupájában balti-tengeri vizet hoztak, és ezt Arciszewski bukaresti lengyel követ maga nyújtotta át a királynak, hozzáfűzve, hogy Romániának és Lengyelországnak kell megteremteni a kapcsolatot az északi és déli tenger között74 (nem pedig a Szovjetuniónak - H. T.). A várakozásokkal ellentétben az esetnek szinte semmilyen sajtóvisszhangja sem volt, holott a lengyel vezetés pont erre épített. Közben Titulescu sem nézte tétlenül az ellene áskálódó lengyeleket. Több helyen a lengyel politika eltévelyedéséről beszélt, ami szerinte azért sajnálatos, mert a lengyel-román szövetség minden mást megelőz. Olyannyira, hogy ha az oroszok megtámadnák Lengyelországot, számíthatna Románia segítségére.7-"1 Bárdossy követ ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a román külügyminiszter szereti hallani saját hangját, és elég gyakran megjátssza az őszinte, szókimondó politikust. Az ilyen jellegű kijelentésekkel Titulescu azonban nem érte be, konkrét lépéseket is tett Lengyelország irányában. Augusztusban visszahívta Caderét, Románia addigi varsói nagykövetét. Caderét köztudottan igen jó személyes kapcsolat fűzte Beckhez. Titulescu azzal indokolta lépését, hogy olyan követre van szükségük Varsóban, aki erélyesen meg tudja mondani, hogy Lengyelországnak nem lehet beleszólása abba, hogyan építi ki Románia a viszonyát hatalmas keleti szomszédjával.76 Titulescunak azonban nem sikerült véglegesen elmérgesítenie a lengyel-román viszonyt, ugyanis egy külső esemény közrejátszott a román külügyminiszter bukásában: az, hogy Moszkvának nem volt annyira sürgős a Titulescu által annyira áhított szövetség létrehozása, mivel szovjet részről annak csak akkor lett volna értelme, ha kiegészítő részét képezte volna a németellenes hálózatnak. Azonban erről szó sem lehetett addig, amíg annak fő része, azaz a szovjet-francia egyezmény nincs ratifikálva/7 Ekkor ugyanis úgy állt a dolog, hogy Laval még kivárt egy darabig, és a szerződés valamikor februárra volt várható. Titulescunak azonban már nem volt ennyi ideje, a román jobboldal, az olaszok, a néme250 Külügyi Szemle
