Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Himmler Tamás: A lengyel külpolitika útjai az 1930-as években
A lengyel külpolitika útjai az 1930-as években létezik; és ehhez a lengyel kormány a jövőben is ragaszkodik,71 holott a lengyel kormány számára megvolt annak a lehetősége az első világháború után, hogy csatlakozzon az akkor létrejövő kisantanthoz, azonban Pilsudski meggyőződésétől vezérelve ezt elvetette. Lengyelország csatlakozását a római jegyzőkönyvek államaihoz egy másik meggondolás hiúsította meg, miszerint az Anschluss elkerülhetetlen. Ebből a lengyelek azt a következtetést vonták le, hogy amennyiben a római hármas szövetség egyik tagja kiesik, azáltal elveszti létjogosultságát, szükségképpen új szövetségre lesz szükség, aminek a vezetését Varsóban már nem akarták az olaszokra bízni. Az időközben Róma és Belgrád között aláírt szerződés Lengyelországnak megadta azt a lehetőséget, hogy Belg- rádon keresztül próbálja a római jegyzőkönyvek államait, így Magyarországot is egy Varsó által vezetett szövetségi rendszerbe vonni. Még közvetlenül az olasz-jugoszláv szerződés aláírása előtt, részben a lengyel követség unszolására, Alth belgrádi magyar követ megbeszélést folytatott Stojadinoviccsal. Felajánlotta a külügyminiszternek, hogy Magyarország kész azonnal megjelentetni egy olyan egyoldalú nyilatkozatot, amelyben kijelenti, hogy tisztekben tartja a két ország közti megnemtámadási szerződést, cserében a belgrádi kormánytól csak annyit kér, hogy tegyen némi engedményeket a magyar kisebbségnek. Stojadinovic pozitív válaszát és az ezt követő intézkedéseket a kisantant következő havi gyűlése (amire ráadásul Belgrádban került sor) megtörte. Hosszas egyeztetés után a tagállamok vezetői megegyeztek, hogy Magyarországgal egy megnemtámadási szerződést - függetlenül attól, hogy bilaterális vagy multilaterális alapon történik - egy időben írják alá. Ez a kijelentés egyszerre szabott gátat mind a magyar kisebbségi törekvéseknek, mind a lengyel terveknek. Stojadinovic ez után kifejtette Dgbickinek, hogy továbbra is szándékában áll közeledni a magyarok felé, de jelenleg épp elég neki, ha rá bírja erőltetni Csehszlovákiára és Romániára azt, hogy ismerjék el az Olaszországgal és a szintén nemrégiben Bulgáriával aláírt szerződéseit. Éppen ezért nem szeretné túlfeszíteni a húrt azzal, hogy a magyarokkal is nehezítse amúgy sem könnyű helyzetét.72 Stojadinovic minden bizonnyal őszinte volt Dgbickihez, csak azt hallgatta el, hogy amennyiben Magyarországgal sikerülne megállapodnia, azt sokkal inkább az olasz, mint a lengyel befolyás miatt tenné. Olaszország ugyanis legalább annyira sürgette a magyarokkal való megegyezést, mint a lengyelek. Becket a jugoszláv „kudarc" Románia felé fordította. Korábban a Romániával szemben folytatott lengyel agitáció a Magyarországgal való megegyezés ügyében Jugoszláviával szemben háttérbe szorult. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a román külügyminisztériumot a köztudottan szovjetbarát Titulescu irányította. Ez a helyzet nemcsak gátolta a magyarokkal való megegyezést, hanem még az addig felhőtlennek mondott lengyel-román barátságot is veszélybe sodorta. A lengyel vezetés Románia Szovjetunió felé fordulása mögött a francia és csehszlovák vezetést látta. Általánosan elterjedt vélemény volt a Wierzbowán, hogy a francia kormány a románokra is rá akarja erőltetni azt a szövetségi szerződést, amit korábban a csehszlovákokra. Ez végzetes lett volna a lengyel 2005. ősz-tél 249
