Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Himmler Tamás: A lengyel külpolitika útjai az 1930-as években
A lengyel külpolitika útjai az 1930-as években az új jugoszláv kormányfő jobboldalisága nem bírt nagy jelentőséggel, hacsak annyiban nem, hogy Benes az eddiginél mértéktartóbb lett Jugoszláviával szemben. Olaszország álláspontját nehéz megfejteni, visszatér-e a „stresai fronthoz", vagy a németekhez közelít, illetve hajlandó-e alávetni a római jegyzőkönyveket egy új szövetségnek? Magyar- országgal a kapcsolatok alig voltak kielégítőnek vagy intenzívnek nevezhetők. Csupán annyit lehetett biztosan tudni, hogy Budapest külpolitikai koncepcióját szinte teljesen kitölti a revizionizmus. Beck, nagy vonalakban elemezve leendő szövetségesei jelenlegi helyzetét, úgy ítélte meg, hogy legjobb ott megkezdeni a puhatolózást, ahol számára biztosabb a talaj, és ahol közvetlenebbül tud tájékozódni. Ez a terület Skandinávia és a Baltikum volt. Az északi csapásirány - Skandinávia és a Baltikum Beck korán felismerte: ahhoz, hogy realizálni tudja külpolitikai koncepcióját, azaz hogy létrehozzon egy közép-európai államokból álló kapcsolatrendszert, biztosítania kell a Balti-tenger térségét, hogy azután csak Közép-Európára koncentrálhasson. Nem kevésbé volt ez fontos Gdanskra (Danzig) nézve, ami állandó feszültségek forrása volt. Ennek jegyében indultak meg a tárgyalások a skandináv országokkal, illetve a balti államokkal. A lengyel külügyminiszter előtt könnyűnek mutatkozhatott a helyzet a tárgyalásokat illetően, hiszen mind a skandináv, mind a balti államokat szövetségi szerződés kötötte össze, így az egyeztetések fonala nem ágazott szét országonként, hanem az egész térségre vonatkozott. Ugyancsak pozitív előjelnek mutatkozott a Beck és svéd kollégája, Rickard Sandler22 közti baráti viszony. Az akkoriban a nyugat-európai országok körében is nagy népszerűségnek örvendő szociáldemokrata miniszter komoly figyelmet szentelt a lengyel külpolitikai erőfeszítéseknek. A két ország közti szívélyes viszony még jobban elmélyült, mikor 1934-ben a svéd külügyminisztert nevezték ki a Népszövetség Minisztertanácsának elnökévé. Ettől kezdődően nagyobb lendületet vett a svéd-lengyel együttműködés, habár mindvégig csak elméleti kooperációról beszélhetünk. 1934-35 fordulóján Beck hivatalos látogatást tett Koppenhágában és Stockholmban.23 A szívélyes fogadtatás és tárgyalási készség ellenére a megbeszélések semmilyen gyakorlati eredményhez nem vezettek. Hasonlóan alakult a lengyel külügyminiszter helsinki látogatása is 1935 nyarán, ahol a megbeszélések ugyancsak a külsőségekre szorítkoztak. Beck még diszkrét közvetítőként is fellépett a svéd-finn viszony rendezésében, miután a két fél között heves vita alakult ki a finnországi svéd kisebbség iskoláztatása miatt. Beck látogatása nemcsak eredményt nem hozott, hanem kihívta ráadásul a francia sajtó ellenszenvét, amely Leon Noel sugalmazására spekulálni kezdett, hogy Beck finnországi látogatásának célja nem más, mint hogy aláássa a francia keleti paktum tervet. A dokumentumok tükrében kijelenthetjük azonban, hogy ez a vád nem állja meg a helyét. A kétoldalú 2005. ősz-tél 235
