Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Himmler Tamás: A lengyel külpolitika útjai az 1930-as években
Himler Tamás kapcsolatok elmélyítését szolgálta Haldvan Koht norvég külügyminiszter varsói látogatása is 1936 áprilisában, aki - noha Moszkvába volt hivatalos - úgy alakította útját, hogy közben megállhasson Varsóban is. A lengyel kormánykörökben nem győzték hangoztatni, hogy Koht látogatása nem szolgál más célt, mint a skandináv államok és Lengyelország külpolitikai koncepciójának összehangolását. Erről persze szó sem volt. Mindenesetre a látogatás kapcsán a sajtó külön kiemelte Beck legutóbbi londoni szereplését a népszövetségi tanácsban, mikor a nagyhatalmak „fait accomplit" teremtő eljárásával szemben a kis államok „semmit nélkülünk" jelszó alatti összefogását szervezte meg, ezzel is sugalmazva Skandinávia és Lengyelország együvé tartozását.24 1937 augusztusában még Sandler is látogatást tett Varsóban, de ennek már nem volt jelentősége, pusztán udvariassági formula volt. Beck hiába érdeklődött Svédország álláspontjáról a Balti-tengertől a Feketetengerig kialakítandó semleges defenzív front kérdésében, Kristóffy követségi tanácsos megbízható informátora szerint Sandler „nagyfokú rezerváltságot tanúsított". Ekkorra már eldőlt, hogy a skandináv országok melyik utat választják. A lengyel-skandináv szövetségi kapcsolatok kialakításának legfontosabb gátló tényezője az volt, hogy a skandináv országok mindvégig ragaszkodtak az eddig „jól bevált" semlegességhez, és semmiképp sem akartak belemenni egy olyan szövetségbe, amelyik függetleníteni akarja magát mind a Szovjetuniótól, mind pedig Németországtól, mert éppen ezzel kerültek volna függőségi viszonyba. Ráadásul 1934-től már létezett a lengyelnémet megnemtámadási szerződés, ami némileg rontotta a lengyelek megítélését északi szomszédainál, akik a nácizmust teljes mértékben elutasították. Beck északi törekvései 1938. május 27-én holtpontra jutottak, amikor is Dánia, Finnország, Svédország és Norvégia képviselői Stockholmban aláírták a közös semlegességet deklaráló nyilatkozatukat, amely egyben sugallta a tartózkodást minden olyan külpolitikai orientációtól, mely a skandináv országok semlegességének feladását jelentené. Beck még „utolsó nekifutásként" augusztus 17-én Oslóba látogatott, de a norvég fél ragaszkodott látogatásának pusztán udvarias- sági jellegéhez, így el sem jutott az általa oly égetőnek tartott kérdések feltevéséig.25 Skandináviához hasonlóan a lengyel külpolitika a balti államoknál sem ért el jelentősebb sikereket, melyek közelebb hozhatták volna a jövőbeli közös együttműködést, holott az sokkal több lehetőséggel kecsegtetett, mint Skandinávia esetében, mivel ezek az országok sokkal kisebbek és kiszolgáltatottabbak voltak - elsősorban a Szovjetuniónak -, mint északnyugati szomszédaik. A balti államokat 1934-től a Balti Antant kötötte össze politikailag. A Balti Antant két tagja (Észtország, Lettország) nagy érdeklődést mutatott Lengyelország törekvései iránt, Beck azonban jól tudta, hogy ez mit sem ér Litvánia hozzájárulása nélkül. Mindenesetre megpróbálta rávenni Tallinnt és Rigát, hogy közvetítsenek Varsó és Vilnius között. A másik oldalon viszont Litvánia pont az ellenkezőjét kérte Lengyelországgal szemben, valamint felszólította szövetségeseit a Balti Antant iránti lojalitásra. Beck csakúgy, mint a skandináv országok esetében, most sem hátrált meg, és Varsó érdekeinek érvényesítése érdekében mindent megpróbált. Úgy ítélte meg, hogy 236 Küliig}/i Szemle
