Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - ÉSZAKI RÉGIÓ - Dobos Edgár: Északi változatok integrációs politikára: Svédország és Finnország szocializációja az Európai Unióban
Dobos Edgár közötti kapcsolatok.110 A közös munkaerőpiac, az Északi Útlevél Unió, a szociális jogok ösz- szehangolása és az egyenlőségeszményen alapuló „skandináv jóléti állam" modellje fémjelzi a régióépítés konkrét eredményeit. A kétpólusú nemzetközi rendszer logikája miatt nemigen volt lehetőség a high politics terén való együttműködésre, az Északi Védelmi Unió létrehozását célzó svéd kezdeményezések például nem jártak sikerrel. Norvégia és Dánia a NATO alapítói közé tartozott, Svédország és Finnország katonailag el nem kötelezett maradt, a finnek helyzetét azonban nagymértékben meghatározta a Szovjetunióval 1948-ban kötött baráti, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási (BEKS) szerződés. Mindazonáltal beszélhetünk egyfajta, a közös kulturális jegyeken alapuló északi regionális „biztonsági közösségről" (Karl Deutsch) vagy „biztonsági komplexumról" (Barry Búzán).111 Az „északi egyensúly" (Nordic balance) kifejezéssel szokás körülírni azt a közös északi biztonságpolitikai stratégiát, amely Észak-Európában igyekezett minél alacsonyabb szinten tartani a két szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió katonai jelenlétét és a kontinensre jellemző feszültséget.112 Az 1990-es években a megváltozott kül- és biztonságpolitikai környezetre eltérő módon válaszoltak az északi államok, így jelenleg egy viszonylag eklektikus mintázatú Eszak-Európát figyelhetünk meg, amennyiben összevetjük az öt ország EU-hoz, EMU-hoz és NATO-hoz fűződő viszonyát. Ami a regionális elképzeléseket illeti, az északi országok támogatták a függetlenségét 1991-ben visszanyerő Észtország, Lettország és Litvánia euroatlanti integrációs törekvéseit. A Szovjetunió összeomlása és a térségben bekövetkezett geostratégiai változások a korábbinál aktívabb szerepvállalásra ösztönözték a térségben az északi államokat, melyek széles körű állami és társadalmi segítséget nyújtottak a balti államoknak, kétoldalú és kollektív keretek között. A balti népek támogatását széles körű politikai konszenzus, a földrajzi közelség és a történelmi kapcsolatok által is táplált általános rokonszenv, valamint egyes északi értékek exportálásának a szándéka övezte. Az Északi Tanács programjain keresztül történő segítségnyújtás, a Balti-tengeri Államok Tanácsú ban való aktív részvétel és később az EU-n belül összehangolt Baltikum-politika mellett jelentős eltérések figyelhetők meg az egyes északi államok megközelítési módjában.113 Az EU- és NATO-tagsággal egyaránt rendelkező Dánia mozgásteréből adódóan az északi társainál szélesebb cselekvési lehetőségekkel rendelkezett a balti térségben az 1990-es évek elején. A dán-balti kapcsolatok Mihail Gorbacsov elnöksége idején a nem kormányzati szintre korlátozódtak, az 1991- es moszkvai puccskísérletet követően viszont Izland után az északi és az EK-országok közül Dánia elsőként ismerte el az új balti kormányokat. 1994 után az orosz csapatkivonásokról szóló egyezmények aláírásával, a NATO Partnerség a békéért programjának a meghirdetésével és a NATO-orosz együttműködés elmélyítésével egyidejűleg aktivizálódott a dán Baltikum-politika. A balti térséghez fűződő dán gazdasági és kereskedelmi érdekek megnövekedésével az önmagát a térség „pionír államaként" definiáló Dánia hathatósan támogatta a balti államok NÄTO- és EU-tagságot célzó törekvését, melyet a „kemény biztonság = NATO; puha biztonság = EU" megfogalmazással írt körül.114 56 Külügyi Szemle
