Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - ÉSZAKI RÉGIÓ - Dobos Edgár: Északi változatok integrációs politikára: Svédország és Finnország szocializációja az Európai Unióban
Északi változatok integrációs politikára: Svédország és Finnország szocializációja az EU-ban finn-svéd viszony és a nacionalizmuskutatás terén gyakran pozitív példaként említett finnországi svédek esetében nem szabad megfeledkezni arról a sajátos történeti kontextusról, ami lehetővé tette a mai helyzet kialakulását. Finnországban a „nacionalizmus korának" a beköszöntekor a kulturális hatalom a kisebbség, a svédek kezében volt, a svéd nyelvű elit tulajdonképpen oroszlánrészt vállalt a finn nemzetépítés folyamatában. A közös orosz/szovjet ellenségkép mellett a sok évszázados együttélés, a hasonló kulturális mintázat és társadalmi berendezkedés tette lehetővé a „finn-svéd kiegyezést".78 Risto Alapuro szociológus szerint Finnország kulturális és politikai fejlődése keleti és nyugati minták - a nyugati típusú (skandináv), agrár jellegű társadalomszerkezet és egy hatalmas, többnemzetiségű birodalomtól való keleti típusú függőség - olykor ellentmondásos keveredésével jellemezhető. Finnország 1917-ben nyerte el függetlenségét, amit rögtön véres polgárháború követett 1918-ban, a finn politikai kultúrát ezt követően évtizedekre meghatározta az a diskurzus, ami a „nemzeti" és „nem nemzeti", illetve a „finn" és az „idegen" meghatározása'körül folyt.79 Mivel a térrel és a határokkal kapcsolatos elképzeléseknek fontos szerepe van az identitások felépülésében, érdemes megvizsgálni a finn identitást alapvetően meghatározó finn-orosz határ dinamikájának az időbeli változásait.80 1 809 és 1917 között viszonylag porózus volt a Finn Nagy- hercegség keleti határa, amely a kulturális és a gazdasági áramlást egyaránt lehetővé tette. A függetlenség elnyerését követően megszilárdult a finn-szovjet határ, az új territoriális stratégiának megfelelően ideológiai természetűvé vált és a finn mentális térképen a Szovjetuniótól elhatároló fontos identitásképző szimbólummá vált. A második világháborút követően a földrajzi fekvésnek és a hősies önvédelemnek köszönhetően - a 12 százalékos területveszteség és a jóvátételi kötelezettség mellett - sikerült megőrizni Finnország függetlenségét. A határok szigorú őrzése mellett hivatalos állami szinten zajlott a kereskedelmi csere, a Szovjetunió felbomlásával ismét nyitottabbá vált a határ az áramlások különböző módjai előtt. Finnország 1995-ös EU-csatlakozásával megváltozott a finn-orosz határjelentése: 2004-ig ez a határszakasz képezte az EU és Oroszország egyetlen közös határvonalát. Ebben az összefüggésben nyer jelentőséget az EU finnek által kezdeményezett Északi Dimenziója, amelyről a későbbiekben esik szó.81 Urho Kekkonen, a későbbi elnök egy 1943-as stockholmi beszédében vázolta a Finnország túlélése szempontjából egyetlen lehetségesnek tekintett megoldást, a Szovjetunióval való baráti viszonyra való törekvés politikáját.82 Pauli Kettunen politológus úgy véli, hogy a második világháború után jellemzővé vált, a kompromisszum keresésén alapuló gondolkodásmód továbbra is, a kevésbé sorsdöntő helyzetekben is része a finn politikai kultúrának.83 Alapuro ezzel összhangban úgy véli, hogy a külső kényszerek által diktált „védekezési ethosz" továbbra is a finn nemzeti identitás sarokköve, a külső kényszerként és szükségszerűségként észlelt dolgokhoz való aktív alkalmazkodási hajlam továbbra is a finn önértelmezés szerves része. Ezzel is magyarázható, hogy az európai integráció iránti szilárd finn elkötelezettség nem csupán a fennálló nyugati intézmények és struktúrák 2005. ősz-tél 51
