Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - ÉSZAKI RÉGIÓ - Dobos Edgár: Északi változatok integrációs politikára: Svédország és Finnország szocializációja az Európai Unióban
Dobos Edgár megítélésével, illetve az EU „természetes viszonyítási csoportnak" tekintésével függ ösz- sze. A Tuomioja által a közbeszédben meghonosodott „Tilsit-szindrómának" nagy szerepe lehet abban, hogy a finnek támogatják az Európai Monetáris Uniót és az EU magjába kerülést célzó politikai irányvonalat. A svéd megközelítéstől eltérően a finn EU-politikának fontos biztonságpolitikai vetülete van és az EU-tagság nem vált a társadalmat mélyen megosztó tényezővé.84 A finn politikai kultúra utóbbi két évszázad során meggyökeresedett sajátosságai is megnyilvánulnak abban, ahogyan a politikai elit nemzeti kérdésként kezeli a külső dependenciával összefüggő kérdéseket és ahogyan a finnek bizalommal követik politikai vezetőiket. A választási eredmények és a közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy az 1960-as, 70-es években a finnek többsége támogatta a Szovjetunióval folytatott barátsági és együttműködési politikát. A finn megközelítés eltér a svéd politikai kultúrától, amennyiben a finn politikai elit a belső igényeket a külső kényszerekhez igazítja, az állampolgárok pedig alkalmazkodnak a szükségszerűségként bemutatott feltételekhez.85 Finnország 1995-ös EU-hoz történő csatlakozásával mindenesetre sok finn érezte úgy, hogy a finn történelem köre bezárult. A Kelet és Nyugat közötti geopolitikai sodródás, a határok és uralkodók változásai, a „túlélés történelme" mély hatással voltak a finn nemzeti önképre és Európa-képre. Az EU „éltanulóiként" számon tartott és a tudás alapú társadalom kiépítésében élenjáró finnek körében változóban van a Finnországot Kelet és Nyugat közé, Európa peremére elképzelő szemlélet.86 r Érdekek és identitások közötti kölcsönhatások: „kettős politika" nemzetközi szerep és kényszerűség Svédországnak óriási kihívást jelent az Olof Palme nevével fémjelzett aktív külpolitika öröksége. A svéd semlegesség - eltérően Svájc (1815), Finnország (1948) vagy Ausztria (1955) helyzetétől - nélkülözött mindenféle jogi vagy szerződésben megnyilvánuló alapot. Svédországnak a nemzetközi konfliktusok racionális, jogszerű és békés kezelése révén kellett meggyőznie a nagyhatalmakat a semlegességi politika iránti elkötelezettségéről.87 A földrajzi helyzetét tekintve periférikus Svédország esetében a semlegesség az aktív külpolitika alapjául szolgált.88 Olof Palme miniszterelnöksége idején Svédország aktívan bekapcsolódott a „harmadik világgal" kapcsolatos kérdésekbe és a nemzetközi véleményépítésbe (opinion building), közvetítő és hídépítő szerepet játszva a nemzetközi konfliktusokban. A svéd kormány sikeresen használta ki Svédország hírnevét mint „becsületes közvetítő" (honest broker), elősegítve ezzel a nemzeti érdekeket.89 Olof Palme aktív külpolitikája és annak ideológiai dimenziója alátámasztja azt a nézőpontot, miszerint „a külpolitika központi jelentőségű az emberek nemzeti identitásról, nemzetük céljairól, szerepéről és értékeiről alkotott képe szempontjából."90 A svéd semlegességi politika több volt, mint biztonság- politika: morális álláspontot is kifejezett.91 A politikai elit és a média által közvetített kép 52 Külügyi Szemle
