Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - ÉSZAKI RÉGIÓ - Dobos Edgár: Északi változatok integrációs politikára: Svédország és Finnország szocializációja az Európai Unióban
Dobos Edgár huzamosan élénk vita bontakozott ki Finnország Európán belüli helyzetéről. A Nyugathoz és Kelethez fűződő viszony, illetve a finnek jövőjével összefüggő elképzelések kapcsán két irányzat kristályosodott ki a XIX. század második felében.72 A Finnország nyugati hovatartozását hangoztató „liberálisok" a társadalmi modernizáció és a nemzetté válás biztosítékát a nyugati politikai, társadalmi és kulturális minták követésében látták. A liberális elgondolás szerint Finnországnak is részt kell vennie a nyugat-európai iparosodási és urbanizációs folyamatban, illetve pártolnia kell a szabad kereskedelmet és véleménynyilvánítást, továbbá az Európa kulturális központjaival való szoros viszony ápolását. Ezek az elképzelések rokonságban álltak az orosz zapodnyikok (nyu- gatosítók) és a brit whigek gondolkodásmódjával.73 Az „önálló finn út" létjogosultságát valló „fennománok" elképzelése szerint Finnország nem tekinthető a nyugati civilizáció perifériájának, sőt történelme az 1809 előtti időkre nyúlik vissza. Az agrárius jellegű Finnország híveiként és szellemi vezetőjük, J. V. Snellman nyomán úgy vélték, hogy a finn nemzeti mozgalom végső soron a sikeres mezőgazdasági termelés függvénye. Ebben látták annak a biztosítékát, hogy a finn nyelvű lakosság többségét alkotó parasztság viszonylagos jólétet érjen el, ami lehetővé teszi, hogy a gyerekek az oktatáson keresztül politikailag tudatos hazafivá és állampolgárokká váljanak.74 Az ideológiai összecsapások izgalmas terepe volt az 1866-os stockholmi skandináv kiállítás, illetve az 1878-as és az 1889-es párizsi világkiállítás, amely arra késztette a különböző „pártokat", hogy megfogalmazzák és előmozdítsák a Finnország jövőjével kapcsolatos víziójukat.75 Az európai hatalmi politikában - többek között a német-orosz viszonyban - bekövetkező változások hatásaként fokozatosan szigorodott az orosz katonai és közigazgatási ellenőrzés. A Finnország szorosabb integrálódását célzó orosz követelések mind a liberális, mind a fennomán irányzat számos hívében megerősítették azt a benyomást, hogy Finnország a nyugati civilizáció keleti határa, vagyis „Európa védőbástyája".76 Végül az 1917-es orosz forradalom lehetőséget kínált az oroszokkal való kötelékek elszakítására és a finn nemzeti szuverenitás megszerzésére. A lengyel szecessziós törekvésektől eltérő, a cári Oroszország iránti lojalitással jellemezhető finn nemzetstratégia sikeresnek bizonyult, amennyiben az autonóm finn nagyhercegség időnként a demokratikus reformkísérletek terepévé vált. A svéd időszakból származó jogrendszer és közigazgatás mellett a finnek továbbra is az evangélikus egyház kötelékébe tartozhattak, finn posta működött, 1860-ban bevezetésre került a finn márka, az 1863-as nyelvi rendelet pedig kikötötte, hogy a finn nyelv a svéd nyelvvel váljon egyenrangúvá húsz esztendőn belül. A finn nyelvpolitika eredményeként a finn nyelv 1906-ban a hivatalos nyelv szintjére emelkedett/7 A több évtizeden keresztül, két hullámban zajló „nyelvi háborút" széles alapú társadalmi konszenzust követelő konfliktusok, a világháborúk zárták le: a külső fenyegetés összekovácsolta a finneket és a svédeket. Az Aland (Ahvenanmaa) hovatartozása miatt kirobbant vita is békés módon rendeződött, a Népszövetség 1921-ben Finnországnak ítélte a többségében svéd anyanyelvűek által lakott szigetet. A jelenlegi pozitív 50 Külügyi Szemle
