Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - ÉSZAKI RÉGIÓ - Dobos Edgár: Északi változatok integrációs politikára: Svédország és Finnország szocializációja az Európai Unióban
Északi változatok integrációs politikára: Svédország és Finnország szocializációja az EU-ban negatív következményeivel szembesül. A mesterséges kelet-nyugati tömbidentitások megszűnésével pedig a svéd semlegességet - a különleges svéd útról alkotott nemzeti önkép másik lényeges alkotóelemét - érte új kihívás.23 A finn társadalomkutatók szerint az 1990-es években repedés támadt az egységesség, egyediség és hagyományőrzés pillérein nyugvó finn nemzeti identitásban is. Változóban van a finn nemzeti önkép, amelyet korábban a finn nyelvben és történelemben gyökerező, nyugati és keleti minták keveredéséből felépülő sajátos kultúra határozott meg.24 A „visszatérés Európába" szólammal jellemezhető közbeszéd elsősorban a Nyugattal közös ismertetőjegyeket domborítja ki és a tudás alapú társadalom, illetve a kulturális sokféleség újrafelfedezése vált „Nokiaország" új, nemzetközi identitásának a fő alkotóelemévé.25 A berlini fal 1989. őszi leomlásával kezdődő drámai változások Svédország és Finnország számára is új fordulópontot jelentettek, melynek - az identitáskrízis mellett - alapvető kül- és biztonságpolitikai következményei is voltak. A svéd kormány 1990. október 26-i stockholmi sajtótájékoztatóján Ingvar Carlsson miniszterelnök bemutatta a gazdasági helyzet javítását célzó válságcsomagot, egyúttal parlamenti támogatást kért az Európai Közösségbe (EK) való felvételt célzó kérelem benyújtásához, amit december 12-én a Riksdag képviselőinek az elsöprő többsége meg is adott (289 vs. 28).26 A svéd bejelentés váratlansága, az előzetes tájékoztatás elmulasztása meglepte a finn politikai vezetést, sokan Finnország „cserbenhagyásaként" észlelték a történteket. A finn döntéshozók azonban hamarosan a külpolitikai irányvonal módosítása mellett foglaltak állást, és Esko Aho kormánya követte a fontos kereskedelmi partner lépését.27 Svédország 1991 júliusában, Finnország 1992 márciusában nyújtotta be az EK-tagságot célzó felvételi kérelmét. A svéd és a finn külpolitikai irányvonalban bekövetkezett váltás a megváltozott biztonságpolitikai környezethez és a kedvezőtlen gazdasági folyamatokhoz való alkalmazkodásként értékelhető, melyhez elsősorban három tényező járult hozzá. 1. Svédország és Finnország mély gazdasági válságon ment keresztül az 1990-es évek fordulóján, ami az EGK-t vonzó alternatívává tette az erősen exportfüggő északi országok számára. 2. A svéd és a finn politikai elitnek egyre fontosabb imperatívusszá vált a brüsszeli döntéshozatali folyamatban való aktív részvétel. 3. A hidegháború vége, a rivális tömbidentitások megszűnése lehetővé tette a korábban az EK-tagságot kizáró semlegesség és el nem kötelezettség politikájának rugalmasabb értelmezését. A finnek esetében a történelmi tapasztalatok és Finnország geopolitikai helyzete nyomán különösen sokat nyomtak a latban a biztonságpolitikai szempontok. Mauno Koivisto köztársasági elnök ügyelt azonban arra, hogy a társadalmi vita során a fő hangsúly a gazdaságpolitikai és az identitás kérdésével összefüggő érvekre essen.28 A második világháború hadieseményeiből való kívülmaradásnak és a kiváló minőségű fegyvereket és hadfelszerelést termelő, fejlett hadiiparnak köszönhetően a svéd katonai védelem az 1950-es, 60-as években az egyik legerősebbnek számított Európában. A svéd kormány azonban az 1970-es években kezdődő gazdasági recesszió hatá2005. ősz-tél 43
